Német Kupa: Kleinheislert kihagyták, búcsúztak a regionalligás ellen

Vágólapra másolva!
2016.10.26. 20:36
null
Nico Hillenbrand az Astoria győztes gólját ünnepli (Fotó: AFP)
Nagy meglepetésre búcsúzott a labdarúgó Német Kupa 2. fordulójában az élvonalbeli Darmstadt, amely 1–0-ra kikapott a Regionalliga Südwestben (negyedik vonal) szereplő Astoria Walldorftól. A Darmstadt megfizette az árát a pihentetésnek – a szakmai stáb a hétvégi kezdőcsapat öt tagját is kihagyta, Kleinheisler László is pihenőt kapott, így nem játszott a mérkőzésen.

 

A Nico Hillenbrand góljával bravúros győzelmet arató Astoria Walldorf a legalacsonyabb osztályú csapat lesz a nyolcaddöntőben – a harmadik ligából a Sportfreunde Lotte jutott be, az összes többi csapat a Bundesliga vagy a Bundesliga 2. tagja.

A Greuther Fürth a Mainzot búcsúztatta a küzdelmektől – az élvonalbeli csapat még a 79. percben is 1–0-ra vezetett, ám a Fürth a hajrában megfordította a mérkőzést. Megyeri Balázs, a Greuther Fürth magyar kapusa ezúttal nem kapott lehetőséget.

A Hannover 16 perc alatt négy gólt rámolt be a Düsseldorfnak (!), innen nem is volt kérdés a továbbjutó kiléte – a Fortuna szépíteni tudott, de így is kiütötték, a vége 6–1-es hazai siker. Kínkeserves győzelmet aratott a Wolfsburg, amely a Heidenheim otthonában győzött Mario Gomez góljával. A Törökországból hazatérő Gomez csak másodszor volt eredményes új klubjában tétmérkőzésen.

NÉMET KUPA
2. FORDULÓ
Astoria Walldorf (IV. ligás)–
Darmstadt 1–0
Hannover (II.)–Fortuna Düsseldorf (II.) 6–1
Heidenheim (II.)–Wolfsburg 0–1
Greuther Fürth (II.)–Mainz 2–1

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
9 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Schäfer nélkül kapott ki az Union Dortmundban, Dárdai ismét a kispadról nézte a Wolfsburg pontszerzését

Német labdarúgás
2025.08.31. 19:34

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

A hajrában szerzett fejes góllal nyert Mainzban a Köln

Német labdarúgás
2025.08.24. 19:28

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
2025.08.22. 07:13

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék, megszenvedett Essenben a Dortmund

Német labdarúgás
2025.08.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik