Hertha: három meccsre tiltották el a bajnokságban Stockert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.17. 16:02
A Hertha 1–1-es döntetlent játszott pénteken a Dortmund ellen. Dárdai Pál csapatának gólját Valentin Stocker szerezte, aki a 90. percben teljesen felesleges szabálytalanságot követett el. A bíró azonnal kiállította, a Német Futball-liga (DFL) pedig utóbb három mérkőzésre tiltotta el.

A svájci támadó a bajnokság első két fordulójában még csak a padon ült, ám aztán bejátszotta magát a kezdőbe. A harmadik fordulóban csereként beállva szerzett gólt, az utóbbi három fordulóban pedig már kezdőként lépett pályára. Két gólpassz mellett egy gólt szerzett ezeken a mérkőzéseken.

Stocker eltiltása nem jön jól Dárdaiéknak, hiszen a csapat néhány meghatározó játékosa így sem teljesen egészséges. A 27 éves labdarúgónak a Köln, a Hoffenheim és a Mönchengladbach elleni mérkőzést kell kihagynia. Legközelebb csak november 19-én léphet pályára a Bundesligában.

A találkozón a dortmundi Emre Mor is piros lapot kapott, őt két meccsre tiltották el.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 7 5 2 18–4 +14 17
2. 1. FC Köln 7 4 3 12–4 +8 15
3. RB Leipzig 7 4 3 12–5 +7 15
4. Hertha 7 4 2 1 12–8 +4 14
5. Borussia Dortmund 7 4 1 2 17–7 +10 13
6. Hoffenheim 7 3 4 13–10 +3 13
7. Mainz 7 3 2 2 14–12 +2 11
8. Eintracht Frankfurt 7 3 2 2 10–8 +2 11
9. Mönchengladbach 7 3 2 2 10–10 0 11
10. Bayer Leverkusen 7 3 1 3 11–9 +2 10
11. Freiburg 7 3 4 8–11 –3 9
12. Augsburg 7 2 2 3 6–9 –3 8
13. Werder Bremen 7 2 1 4 9–18 –9 7
14. Wolfsburg 7 1 3 3 4–8 –4 6
15. Darmstadt 7 1 2 4 5–14 –9 5
16. Schalke 7 1 1 5 7–11 –4 4
17. Hamburg 7 2 5 2–12 –10 2
18. Ingolstadt 7 1 6 4–14 –10 1
Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
16 órája

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
Tegnap, 7:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik