Hertha: Dárdai elmondta, mi kell a Bayern elleni pontszerzéshez

Vágólapra másolva!
2016.09.19. 16:15
null
Dárdai Pál realista: már a pontszerzéshez is kellene, hogy a Bayern rossz napot fogjon ki (Fotó: AFP)
Három forduló után két csapat százszázalékos a német labdarúgó Bundesligában: az éllovas Bayern München és meglepetésre a Hertha BSC. Szerdán 20.00-kor a Hertha Münchenbe látogat, a pontszerzés reményében – Dárdai Pál, a berliniek magyar vezetőedzője szerint jó néhány dolognak össze kellene jönni ehhez.

„A Bayern ellen nem elég, ha jól játszunk. Kíméletlenül és hatékonyan ki kell használni a helyzeteket, gólokat kell lőni – 0–0-val ezt a látogatást biztosan nem ússzuk meg. Olyan napot kell kifogni, amelyen mindenki a maximumot nyújtja, kell az is, hogy nekünk jó napunk legyen, a Bayernnek meg rossz. De a pontszerzés elérhető” – idézi Dárdait a Kicker.

A Hertha a cseh Vladimír Darida nélkül utazik Münchenbe, a hatalmas munkabírású középpályás megsérült a Schalke 04 elleni mérkőzésen, meg kell műteni a bokáját.

A Hertha BSC bajnoki mérkőzésen 2009. február 14. óta nem tudta legyőzni a Bayernt (Dárdai akkor a pályán, játékosként ünnepelte a sikert), az azóta eltelt időszakban a német rekordbajnok tízes győzelmi szériát épített. A két csapat legutóbbi 25 bajnokiján ez volt az egyetlen fővárosi siker. Münchenben 1977. október 29. óta nem győzött a Hertha, akkor 2–0-s sikerrel hagyta el a bajor várost.

NÉMET BUNDESLIGA
4. FORDULÓ
Kedd

20.00: Wolfsburg–Dortmund (Tv:Eurosport2)
20.00: Ingolstadt–Eintracht Frankfurt
20.00: Darmstadt–Hoffenheim
20.00: Freiburg–Hamburg
Szerda
20.00: Bayern München–Hertha (Tv:Eurosport2)
20.00: Bayer Leverkusen–Augsburg
20.00: Schalke–Köln
20.00: Werder Bremen–Mainz
20.00: RB Leipzig–Mönchengladbach

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 3 3 11–1 +10 9
2. Hertha 3 3 6–1 +5 9
3. RB Leipzig 3 2 1 7–2 +5 7
4. 1. FC Köln 3 2 1 5–0 +5 7
5. Borussia Dortmund 3 2 1 8–2 +6 6
6. Mönchengladbach 3 2 1 7–5 +2 6
7. Eintracht Frankfurt 3 2 1 3–2 +1 6
8. Wolfsburg 3 1 2 2–0 +2 5
9. Mainz 3 1 1 1 8–7 +1 4
10. Hoffenheim 3 3 6–6 0 3
11. Bayer Leverkusen 3 1 2 5–5 0 3
12. Freiburg 3 1 2 4–6 –2 3
13. Augsburg 3 1 2 3–6 –3 3
14. Darmstadt 3 1 2 1–8 –7 3
15. Ingolstadt 3 1 2 2–6 –4 1
16. Hamburg 3 1 2 2–8 –6 1
17. Schalke 3 3 0–5 –5 0
18. Werder Bremen 3 3 2–12 –10 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik