BVB: Götze egykori iskolája vendége volt, beszólt neki a tanárnője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.17. 15:43
A nyáron a Bayern Münchentől Dortmundba visszatérő Mario Götze egykori gimnáziuma vendége volt.

A 150. születésnapját ünneplő dortmundi Goethe-Gymnasium Mario Götzét, az intézmény korábbi diákját is meginvitálta az ünnepségre. A német válogatott labdarúgó örömmel ment el a rendezvényre, amelyen beszédet is mondott.

„Úgy gondolom, Quinders tanárnő még emlékszik rám a hittanórákról. Természetesen én voltam a mintadiák” – mondta Götze.

Ezután következett a tanárnő beszéde, majd egy spontán reagálás a fiatal dortmundi játékos kijelentésére: „Már, amikor Mario egyáltalán bejött az iskolába…” – mondta a tanárnő, majd hangos nevetésbe kezdett a publikum.

Köztudott, hogy Götze nem nagyon szeretett iskolába járni. „Nem az a fajta diák voltam, aki szívesen járt iskolába, mert mindig focizni, vagy valamit sportolni szerettem volna” – vallotta be a 24 éves futballista, aki érettségi nélkül is a gimnázium egyik legjelentősebb diákja lett.

Legfrissebb hírek

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
17 órája

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
23 órája

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Középső ujját mutatta fel Schäferék edzője – kinek szólhatott?

Német labdarúgás
2025.09.22. 10:16
Ezek is érdekelhetik