Bundesliga: új szerződés a rákkal küzdő kulcsjátékosnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.18. 21:46
null
Russ 2019-ig írt alá új megállapodást: reméljük, még látjuk a pályán (Fotó: Eintracht Frankfurt)
A német élvonalban szereplő Eintracht Frankfurt labdarúgócsapata kétéves új szerződést kínált a rákos megbetegedéssel küzdő Marco Russnak. A 31 éves hátvéd alá is írta az új megállapodást – Russ szerződése 2017. június 30-án járt volna le.

Russnál egy májusi vizsgálaton mutattak ki daganatos megbetegedést – doppingtesztre kötelezték, s a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) nem sokkal később bejelentette, hogy pozitív lett az eredmény, a védő szervezetében feltűnően magas volt a HCG nevű hormon tartalma.

Az értékek miatt vizsgálatoknak vetették alá Russt, s nem sokkal később jött a sokkoló hír: a játékosnál tumort találtak (ez megmagyarázza a megnövekedett értékeket is).

A futballistát ezt követően meg kellett műteni, a tumor eltávolítása óta pedig Russ kemoterápiás kezelésekre jár. Az eddigi eredmények biztatók – az Eintracht 2017 elejére várja vissza játékosát.

„Egyértelmű volt, hogy meg akarjuk hosszabbítani a szerződést. Olyan játékosról van szó, akinek nemcsak pályán belül nagy a szava, de tanácsokkal látja el a fiatalokat, és segít a beilleszkedésükben. Marco mintaprofi, az Eintracht Frankfurt saját nevelésű játékosa. A legjobbakat kívánjuk neki a felépüléshez vezető úton" – nyilatkozta az Eintracht sportigazgatója, Bruno Hübner.

„Mindenki tudja, aki ismer, hogy 1996 óta – egy kis wolfsburgi kitérőtől eltekintve – az Eintrachté vagyok. Boldogság és büszkeség tölt el, hogy 2019-ig folytathatom a klubnál. Köszönöm a vezetőségnek és az edzőnek, hogy ebben a helyzetben is bizalmat szavazott nekem" – így Russ.

Russ eddig 256 Bundesliga-mérkőzésen viselte az Eintracht Frankfurt piros-fekete mezét és 22 gólt szerzett. A 2015–16-os idény végén úgy lépett pályára az osztályozón, hogy már tudta, rákkal diagnosztizálták.

Legfrissebb hírek

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
6 órája

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:56

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

Vége a bizonytalanságnak, hosszabbított Imre Bencéék edzője

Kézilabda
2025.10.22. 14:00

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51
Ezek is érdekelhetik