Dortmund: mi a fanatizmus, ha nem ez? Le a kalappal a szurkolók előtt!

Vágólapra másolva!
2016.06.23. 14:18
null
A Dortmund szurkolói a következő szezonban is megtöltik a Signal Iduna Park lelátóit (Fotó: bvb.de)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmund a hivatalos honlapján adta hírül, hogy a legutóbbi idényben bérlettel rendelkező 55 ezer szurkolója közül 54 916 drukker a 2016–2017-es évadban is igényt tart a szezonjegyekre. Mindössze 84 szimpatizáns döntött úgy, hogy a továbbiakban már nem kíván részt venni a BVB összes hazai mérkőzésén.

 

A Dortmund közleménye szerint tavaly ilyenkor 93 bérletes nem váltotta ki az új idényre szóló szezonjegyeket, az idén ez a szám 84-re csökkent.

A 2015–2016-os évadban bérlettel rendelkező 55 ezer szurkoló 99.85 százaléka a következő szezonban is a Signal Iduna Parkban buzdít a csapatnak, ami abban a tekintetben klubrekord, hogy korábban egyszer sem voltak ennyire hűségesek a drukkerek.

Akik nem tartottak igényt az új idényre szóló bérletekre, azok magán- vagy személyes okokkal indokolták döntésüket, míg többen elköltöznek a stadion közeléből.

A Dortmund hazai bajnoki mérkőzéseit az előző idényben összesen 1380023 szurkoló tekintette meg a helyszínen, átlagosan 81178 néző volt kint a meccseken, ezzel a BVB európai csúcstartónak számít a Barcelona (78881) és a Manchester United (75286) előtt.

Hans-Joachim Watzke, a BVB vezérigazgatója elmondta, érzik a szurkolók bizalmát, amit szeretnének meghálálni.

A Dortmund az előző szezonban döntőt játszott a Német Kupában, a Bundesligában a második helyen végzett, és feljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Legfrissebb hírek

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.13. 10:26

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03
Ezek is érdekelhetik