Bundesliga: korábbi Chelsea-védővel erősített a Wolfsburg

Vágólapra másolva!
2016.06.26. 17:58
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Wolfsburg vasárnap délután bejelentette a holland válogatott Jeffrey Bruma szerződtetését.

Bruma a Chelsea-ben kezdte profi karrierjét, de nem tudta megvetni a lábát a londoniaknál, előbb a Leicester Citynek, majd a Hamburgnak adták kölcsön, míg 2013-ban végleg távozott Angliából, és a holland PSV-nél kötött ki. A 24 éves védő most ötéves szerződést kötött a Wolfsburggal.

„Amióta a Hamburgban játszottam, reménykedtem abban, hogy lesz még lehetőségem a Bundesligában futballozni, mert ez a világ egyik legerősebb bajnoksága – nyilatkozta boldogan a német klub új igazolása. – Köszönöm a Wolfsburgnak a lehetőséget, hogy ismét átélhetem ezt. A PSV-nél töltött három évem alatt rengeteg tapasztalatot szereztem, remélem, hogy továbbra is jól teljesítek.”

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
21 órája

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
Tegnap, 7:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik