Németország: Stieber Zoltán és a mesterhármas története

Vágólapra másolva!
2016.05.20. 10:48
null
Stieber Zoltán egymás után a harmadik évben érdekelt a Bundesliga osztályozójában (Fotó: Bild)
Egymást követő harmadik évben érdekelt Bundesliga-tagságért zajló osztályozón Stieber Zoltán, aki jelenleg a Nürnberg alkalmazásában áll – hívja fel a figyelmet a magyar támadó különös mesterhármasára a Bild. A válogatott szélső mindannyiszor különböző klub színeiben léphetett pályára a feljutásért – vagy éppen a kiesés elkerüléséért.

 

A jelenleg 27 esztendős szélső a 2013–2014-es szezonban a harmadik helyen végzett a Greuther Fürthtel a Bundesliga 2.-ben, ami azt jelentette, hogy osztályozót játszhatott a Hamburg ellen a feljutásért. A zöld-fehérek az idegenben kiharcolt gól nélküli döntetlen után hazai pályán 1–1-re végeztek az élvonalbeli csapattal, így nem jutottak fel.

A magyar futballista mégis osztályt válthatott, hiszen 2014 nyarán szerződtette a HSV, amely a következő idényben ismét a 16. helyen zárt a Bundesligában. Az osztályozón Stieberék saját közönségük előtt nem bírtak a Karlsruhéval (1–1), viszont a visszavágón a 91. percben szerzett góllal hosszabbításra mentették a párharcot, majd 2–1-re megnyerték a meccset, ezzel kivívták a bennmaradást.

Stiebert a 2015–2016-os kiírás tavaszi szakaszára a Hamburg a több játéklehetőség érdekében kölcsönadta a másodosztályú Nürnbergnek, amely a harmadik helyen, tehát osztályozót jelentő pozícióban fejezte be az idényt. Az Eintracht Frankfurt elleni párharc első mérkőzését csütörtökön rendezték, a találkozó 1–1-es döntetlennel zárult, de Stieber nem kapott lehetőséget. A visszavágóra május 23-án kerül sor Nürnbergben.

A magyar futballista további sorsa bizonytalan, egyelőre nem tudni, hogy a következő szezonban melyik csapatban szerepel – értesüléseink szerint a Ferencváros érdeklődik iránta –, de ha marad Németországban, akkor elképzelhető, hogy 34 forduló után megint nem ér véget számára az idény.

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
15 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
20 órája

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04

A Chelsea még ezen a nyáron megszerezné Xavi Simonst és Garnachót is – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.04. 19:51

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49
Ezek is érdekelhetik