Dortmund: az alapember csak kirívóan magas ajánlat esetén mehet a Bayernhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.28. 18:46
null
Hummels (jobbra) a Bayern Münchenben folytatná pályafutását
A Borussia Dortmund hivatalos honlapján erősítette meg azt a sajtóértesülést, mely szerint alapembere, a világbajnok Mats Hummels közölte a klubvezetéssel, a Bayern Münchenben szeretné folytatni a pályafutását.

A klubvezetés csak abban az esetben fontolja meg a 27 éves középhátvád átigazolását, ha „kirívóan magas ajánlatot" kap a honi rivális Bayern Münchentől. A honlapon megjelent hírben ugyanakkor rögzítik, eddig egyetlen hivatalos megkeresés sem érkezett. Szintén hangsúlyozzák, hogy sem Hummels, sem a többi játékos szerződése nem tartalmaz kivásárlási árat.

Hummels távozásának lehetőségét nemrég Hans-Joachim Watzke, a Dortmund ügyvezető igazgatója is megerősítette. Hummels jelenlegi piaci értékét a transfermarkt.de 35 millió euróra becsüli.

Németországban már hetek óta pletykálnak Hummels esetleges müncheni visszatéréséről. Az 1988-as születésű hátvéd 7 éves korától 14 esztendőn át, 2009-ig szerepelt a Bayern München korosztályos együtteseiben, de az első csapatnál nem vették számításba, így Jürgen Klopp hívására a Dortmundhoz szerződött.

A játékos szerződése 2017 nyarán jár le a Dortmunddal, így a klubnak idén kell megválnia tőle, ha pénzt akar kapni érte. A Manchester United, a Manchester City és a Barcelona érdeklődéséről is lehetett hallani, ám Hummels a Bayern Münchenben képzeli el a jövőjét és ezt közölte is a vezetőkkel.

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
41 perce

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
20 órája

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 16:25

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18

Erik ten Hag a Leverkusen új edzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.26. 11:10

Erik ten Hag már hétfőn aláír Leverkusenbe – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.25. 10:26
Ezek is érdekelhetik