Dortmund: a 35 milliós sztár közölte, a Bayernhez menne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.27. 12:59
A német Bild értesülései szerint Mats Hummels, a Borussia Dortmund világbajnok középhátvédje közölte a klub vezetőivel, hogy a Bayern Münchenben szeretné folytatni a pályafutását.

Németországban már hetek óta pletykálnak Hummels esetleges müncheni visszatéréséről. Az 1988-as születésű hátvéd 7 éves korától 14 esztendőn át, 2009-ig szerepelt a Bayern München korosztályos együtteseiben, de az első csapatnál nem vették számításba, így Jürgen Klopp hívására a Dortmundhoz szerződött.

A játékos szerződése 2017 nyarán jár le a Dortmunddal, így a klubnak idén kell megválnia tőle, ha pénzt akar kapni érte. A Manchester United, a Manchester City és a Barcelona érdeklődéséről is lehetett hallani, ám Hummels a hírek szerint a Bayern Münchenben képzeli el a jövőjét és ezt közölte is a vezetőkkel. A bajor sztárcsapat is nyitott az üzletre.

Hummels távozásának lehetőségét nemrég Hans-Joachim Watzke, a Dortmund ügyvezető igazgatója is megerősítette. Hummels jelenlegi piaci értékét a transfermarkt.de 35 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
21 órája

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.13. 10:26

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12
Ezek is érdekelhetik