Hertha: Játékos voltam, amikor legutóbb ilyen történt – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.12. 09:40
null
Dárdai jól magyarázott, csapata nagyon fontos három pontot szerzett (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 26. fordulójában a Hertha BSC 2006 óta először verte meg a Schalke 04 együttesét. A legutóbbi siker alkalmával még a pályán volt Dárdai Pál vezetőedző, aki szerint az érdem nem az övé, hanem a játékosaié.

A Hertha a pénteki 2–0-s sikerrel megerősítette harmadik helyét a tabellán, legközelebbi üldözőjével szemben már négy pont az előnye, így ha most lenne vége a bajnokságnak, az előző szezonban kiesés ellen küzdő berliniek a Bajnokok Ligájában indulhatnának.

„Két kiváló együttes küzdött meg egymással, és magas színvonalon, rendkívül gyorsan futballoztak a felek – mondta Dárdai Pál. – Gratulálok a csapatnak, mert végig koncentráltan játszott, kiválóan elvégezte a feladatát. Köszönettel tartozom a szurkolóknak, nagyszerű hangulatot teremtettek a stadionba, amely megerősített minket.”

„Most mindenki nagyon boldog. Amikor legutóbb legyőztük a Schalkét, még én is pályán voltam. Támadófutballt akartunk, és ez eredményt hozott. Igaz, voltak helyzetek, amelyeket nem használtunk ki, de a lényeg, hogy nem kaptunk gólt. Ez azt mutatja, hogy szervezettek és céltudatosak vagyunk.”

„Jól néz ki a tabella, de még csak péntek van. Nézzünk rá, ha vége van az egész fordulónak. A dicséret nem nekem jár, hanem a játékosaimnak. Tíz év után győztünk a Schalke ellen, holnap ezért szabadnapot kapnak.”

Dárdai elmondta azt is, továbbra sem foglalkozik a Bajnokok Ligája-indulással, és a siker után nem tűz ki csapata elé új célokat. A Hertha a hivatalos Twitter-oldalán stílusosan két mémmel ünnepelte a sikert:

Brad Pitt is ünnepel




„Nem, ez nem álom, tényleg nyertünk”



A Hertha első...


...és második gólja a Schalke ellen

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Búcsú: befejezte pályafutását Ivan Rakitic

Minden más foci
2025.07.07. 13:10

A Mönchengladbach megbüntette német válogatott játékosát az interneten keringő videója miatt

Német labdarúgás
2025.07.02. 17:13

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Október végén vagy november elején rendezik a Bayern München–Bayer Leverkusen rangadót

Német labdarúgás
2025.06.27. 14:22

Bundesliga: Bayern München–RB Leipzig rangadóval indul a bajnokság

Német labdarúgás
2025.06.26. 09:29

Eldőlt, ki váltja Lőw Zsoltot a lipcsei kispadon – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.24. 13:12
Ezek is érdekelhetik