Bundesliga: a horvát legenda Husztiék új edzője – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.08. 12:15
Niko Kovac lett a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Eintracht Frankfurt új vezetőedzője – jelentette be a klub a hivatalos honlapján.  

A 44 esztendős horvát szakember aktív pályafutása során játszott többek között a Herthában, a Bayer Leverkusenben, a Hamburgban és a Bayern Münchenben is, a válogatottban összesen 83-szor lépett pályára – ráadásul a 2006-os világ-, majd a 2008-as Európa-bajnokságon is ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

Kovac edzőként a Red Bull Salzburgnál dolgozott (másodedző volt), később a horvát U21-es nemzeti csapatot irányította, 2013-tól 2015-ig a felnőttválogatott szövetségi kapitánya volt.

Az új vezetőedző megbízatása 2017 júliusáig szól.

Az Eintracht Frankfurt vasárnap reggel jelentette be, megválik Armin Veh vezetőedzőtől.

A Huszti Szabolcsot is foglalkoztató Eintracht Frankfurt 24 ponttal jelenleg a Bundesliga 16., osztályozót jelentő helyén áll. Kovac feladata az lesz, hogy a hátralévő kilenc bajnoki mérkőzésen kiharcolja együttesével a bennmaradást.

 

Legfrissebb hírek

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
13 órája

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
16 órája

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
2025.10.03. 22:29

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik