Hertha: Képtelen vagyok nyugodtan elviselni, állatira felbőszít – Dárdai

Vágólapra másolva!
2016.02.20. 21:35
null
Dárdai Pál szerint a játékvezetők egyoldalúan ítélik meg Ibisevic „tevékenységét” (Fotó: AFP)
Nehezen türtőztette magát Dárdai Pál, a Hertha BSC magyar vezetőedzője a Wolfsburg elleni, 1–1-re végződő bajnoki mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. A mérkőzés alatt Sascha Stegemann játékvezetővel és edzőkollégájával, Dieter Heckinggel is volt szóváltása Dárdainak, aki elmondása szerint nehezen tolerálja, hogy a bírói kar „rászállt” a Hertha-csatár Vedad Ibisevicre.

 

Ibisevic sárga lapot kapott a mérkőzés hajrájában, a bosnyák támadó így már három sárga és egy piros lapnál jár a szezonban. Dárdai Pál szerint játékosa nem részesül egyenlő elbírálásban a pályán a játékvezetőktől – most például az első szabálytalanságára rögtön sárga lapot kapott, a javára viszont alig ítéltek szabadrúgást a mérkőzésen.

„Amikor Vedadot ellökik, nincs fújás. Amikor ő odalép, rögtön jön a sárga. Ezt már képtelen vagyok nyugodtan elviselni, ez állatira felbőszít... Nincs rendben ez így. A játékvezetőknek is felkészültnek kell lenniük, utálhatnak, ez nem probléma. Én is szenvedélyesen és lelkiismeretesen felkészülök a munkámra” – magyarázta Dárdai.

A Hertha még nyeretlen a Bundesliga tavaszi idényében, négy döntetlent és egy vereséget jegyzett 2016-ban, igaz, így is őrzi harmadik helyét a tabellán.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
22. FORDULÓ

Bayern München–Darmstadt 3–1 (T. Müller 49., 71., Lewandowski 84., ill. Wagner 26.)
Mönchengladbach–Köln 1–0 (Dahoud 9.)
Hertha BSC–Wolfsburg 1–1 (S. Kalou 60., ill. Schäfer 53.)
Hoffenheim–Mainz 3–2 (Amiri 13., Uth 68., 76., ill. J. Córdoba 11., J. Sampeiro 78.)
Ingolstadt–Werder Bremen 2–0 (Hübner 12., Hinterseer 90.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 22 19 2 1 56–11 +45 59
2. Borussia Dortmund 21 15 3 3 53–24 +29 48
3. Hertha 22 10 6 6 30–24 +6 36
4. Bayer Leverkusen 21 10 5 6 31–22 +9 35
5. Mönchengladbach 22 11 2 9 43–38 +5 35
6. Schalke 21 10 3 8 30–28 +2 33
7. Mainz 22 10 3 9 29–28 +1 33
8. Wolfsburg 22 8 7 7 32–29 +3 31
9. 1. FC Köln 22 7 8 7 24–28 –4 29
10. Ingolstadt 22 8 5 9 16–23 –7 29
11. Hamburg 22 7 6 9 25–30 –5 27
12. VfB Stuttgart 21 8 3 10 33–41 –8 27
13. Darmstadt 22 6 6 10 23–34 –11 24
14. Eintracht Frankfurt 22 5 7 10 27–37 –10 22
15. Augsburg 21 5 6 10 23–31 –8 21
16. Werder Bremen 22 5 5 12 25–44 –19 20
17. Hoffenheim 22 3 9 10 22–33 –11 18
18. Hannover 21 4 2 15 19–36 –17 14
Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
22 órája

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Dárdai Bence: Remélem, később azt mondhatom, ez az időszak erősebbé tett

Légiósok
2025.10.07. 17:31
Ezek is érdekelhetik