Hertha: Dárdai a stílusra és a hűségre törekszik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.02. 11:30
Egy éve nevezték ki a Hertha labdarúgócsapatának élére Dárdai Pált. Irányításával az akkor még a kiesés elől menekülő együttesből éremesélyes lett: most a tabella harmadik helyén áll a Bundesligában. Dárdai szíve szerint stílusos futballt mutatna be övéivel, akikkel hosszabb távra tervez. A magyar tréner előtt egy brémai kolléga példája lebeg.

„A bajnokság második felében nehezebb dolgunk lesz. A szezon tanulási folyamatát úgy terveztük, hogy a nulláról indulva a százas fordulatszámra majd bajnokság végére érünk el. Ezzel szemben mi már az ősszel ezen a szinten voltunk” – mondta Dárdai, aki hozzátette, hogy nem cél az európai kupaszereplésre jogosító hely elérése. Azt ugyanis két-három éven belülre tűzték ki maguk elé. A magyar szakember számára mások a kitűzött feladatok.

„Szeretnék kialakítani egy játékstílust, és a klubnál dolgozni, ameddig csak lehet. Természetesen jó lenne Thomas Schaaf példáját követni, aki nagyjából összenőtt egy klubbal, de tisztában vagyok azzal, hogy milyen a futballvilág.”

Thomas Schaaf 1972 és 1995 között játékosként állt a Werder Bremen alkalmazásában, de közben edzőként már dolgozott korosztályos együtteseknél és másodedző is volt az első csapatnál. 1995-től a tartalékok, 1999–2013-ig az első csapat szakmai munkáját irányította. Azóta volt már az Eintracht Frankfurt vezetőedzője, jelenleg a Hannovert irányítja.

Dárdai, aki hozzátette, hogy nem cél az európai kupaszereplésre jogosító hely elérése. Azt ugyanis két-három éven belülre tűzték ki maguk elé. A magyar szakember számára mások a kitűzött feladatok.

„Szeretnék kialakítani egy játékstílust, és a klubnál dolgozni, ameddig csak lehet. Természetesen jó lenne Thomas Schaaf példáját követni, aki nagyjából összenőtt egy klubbal, de tisztában vagyok azzal, hogy milyen a futballvilág.”

Thomas Schaaf 1972 és 1995 között játékosként állt a Werder Bremen alkalmazásában, de közben edzőként már dolgozott korosztályos együtteseknél és másodedző is volt az első csapatnál. 1995-től a tartalékok, 1999–2013-ig az első csapat szakmai munkáját irányította. Azóta volt már az Eintracht Frankfurt vezetőedzője, jelenleg a Hannovert irányítja.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
14 órája

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
22 órája

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik