Hertha: 13 kilométeres ember adja fel a leckét Dárdainak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.24. 13:26
Vladimír Darida eltiltás miatt nem léphet pályára a Hertha BSC következő bajnoki mérkőzésén, ami azt jelenti, hogy Dárdai Pál az egyik legnagyobb munkabírású labdarúgóját lesz kénytelen nélkülözni a hétvégén.

Vladimír Darida mérkőzésenként nagyjából 13 kilométert fut, kényszerű távolléte érzékenyen érintheti a berlinieket.

„Vladi az utóbbi időben kissé kimerültnek tűnt, lehet, hogy ez a kis szünet még jól is jön neki. Másolatot sajnos nem készíthetünk belőle, de a kiszemeltjeimnek is mindnek megvan a maga előnyös tulajdonsága” – idézi a Bild a magyar trénert.

Valentin Stocker, Alexander Baumjohann és Jens Hegeler a három lehetséges beugró, a heti edzésmunkájuk alapján Dárdai közülük választja ki azt, aki megpróbálja elvégezni „13 kilométeres embere” szokásos munkáját.

„Valentin a legsokoldalúbb középpályásunk, Baumi a különleges beugrások mestere, Jens pedig maga Mr. Megbízhatóság” – jellemezte röviden a három futballistát Dárdai.

A Bundesliga-tabella harmadik helyén álló berliniek a kilencedik helyezett 1. FC Kölnhöz látogatnak péntek este – a fogadási esélyek egyelőre nem Dárdaiék mellett szólnak.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
16 órája

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
Tegnap, 7:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik