Bundesliga: német lehet a 13-szoros brazil válogatott

Vágólapra másolva!
2016.01.11. 12:50
A német állampolgárság felvételén gondolkodik Dante, a VfL Wolfsburg brazil labdarúgója.

„Egyvalami biztos: a családom és én még három évig Németországban akarunk maradni. Így lehetőségünk lesz felvenni az állampolgárságot” – idézte hétfőn több helyi lap is a 32 éves védőt.

„Hamarosan megszületik a harmadik gyermekünk, a másik kettő tökéletesen beszél németül. A családomra is gondolnom kell, boldogok vagyunk itt” – tette hozzá a játékos.

A közelmúltban olyan hírek röppentek fel, hogy Dante a nyáron az Egyesült Államokba igazol, de a játékos ezt most kategorikusan cáfolta.

„Felejtsék el, hogy a nyáron elmegyek” – mondta.

A brazil válogatottban eddig 13 meccsen pályára lépő és két gólt szerző futballista hét éve játszik Németországban. Először a Borussia Mönchengladbachban szerepelt, majd 2012-ben a Bayern Münchenhez, tavaly pedig a Wolfsburghoz igazolt. A szerződése 2018-ig szól jelenlegi klubjánál. Wolfsburgi védőtársa, egyben honfitársa, Naldo már megkapta a német állampolgárságot.

Legfrissebb hírek

Schäfer nélkül kapott ki az Union Dortmundban, Dárdai ismét a kispadról nézte a Wolfsburg pontszerzését

Német labdarúgás
2025.08.31. 19:34

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35

Megvan Dárdai Bence csapatának új edzője

Német labdarúgás
2025.06.12. 12:44

Dárdai Bence: Örülök, hogy tavaly nyáron Wolfsburg-játékos lettem

Légiósok
2025.06.05. 06:35

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Női labdarúgás: az RB Leipzigben folytatja a magyar válogatott védő

Légiósok
2025.05.28. 09:44
Ezek is érdekelhetik