Hertha: vállalja a felelősséget Dárdai; szombat óta követhető

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.24. 07:48
Dárdai Pál magára vállalta a felelősséget a Hertha Augsburg elleni szombati, gól nélküli döntetlenjéért. A berliniek magyar vezetőedzője szombaton Twitter-profillal jelentkezett.

„Nem élvezte a csapat az elmúlt néhány napot, ami az én hibám. Változtatni kell az edzéseken, a jövő héten mást csinálunk” – mondta Dárdai.

A Hertha és az Augsburg is zsinórban három győzelmet aratott a szombati meccs előtt, de a fővárosiak a dobogóról várták a folytatást, ezért kellett „magyarázkodnia” a magyar szakembernek, aki szombaton Twitter-profillal jelentkezett.

„Ki kell használnunk a modern médiát, hogy még közvetlenebb kapcsolatot ápoljunk a szurkolóinkkal – magyarázta Dárdai. – Persze még az elején járok, meg kell értenem, milyen gyakran és hogyan üzenjek a Twitteren, de már kapiskálom.”

A döntetlenről Fabian Lustenberger is beszélt.

„Az is mutat valamit, hogy egy nulla nulla után krízisről beszélnek. Nem történt tragédia, együtt tudunk élni az egy ponttal” – mondta a csapatkapitány.

Dárdai Pál ezzel a képpel „debütált” a Twitteren
Dárdai Pál ezzel a képpel „debütált” a Twitteren

 

 

Legfrissebb hírek

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Újabb fontos szakember hagyja el a Hertha BSC-t – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.15. 11:32

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

Dárdai Bence a vb-kijutásról, a Real Madridról és egyszerre három Dárdairól álmodik a válogatottban

Magyar válogatott
2025.04.30. 17:01
Ezek is érdekelhetik