Német Kupa: ez a diadal Dárdai ajándéka, egymillió euró a kasszában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.17. 09:01
null
Dárdai Pál újabb idegenbeli túrára készülhet a Herthával (Fotó: AFP)
A Hertha BSC a második ligás Nürnberg ellen aratott idegenbeli sikerével bejutott a labdarúgó Német Kupa negyeddöntőjébe, amelyben a Heidenheim lesz az ellenfele. Dárdai Pál, a Hertha magyar vezetőedzője igen elégedett volt a magabiztos sikert arató berlini csapattal.

„Gratulálok mind a csapatnak, mind az edzői stábnak. Ez határozottan futballnak tűnt! Az első félidő nagyon jól nézett ki. Türelmesen játszottunk. Nagyon tiszteltük az ellenfelünket, így is álltunk a mérkőzéshez, és azt hiszem, teljesen megérdemelten győztünk. A következő napokban ezt a feldobott hangulatot kell megtartani a csapatnál” – idézi a Kicker Dárdai Pál rövid értékelését.

„Itt a karácsony! A nürnbergi siker az ajándékunk saját magunknak és a szurkolóinknak, a sorsolást végző Carsten Lichtlein pedig minket ajándékozott meg a Heidenheimmel. De minden ellenfelünkhöz ugyanazzal a tisztelettel állunk” – mondta Dárdai a Hertha hivatalos honlapjának.

A Hertha, amely nem számít éppen kupaspecialista gárdának, több mint egymillió eurót kasszírozott a továbbjutásért a német szövetségtől (DFB), amiből 400 ezer jut prémiumként a játékosoknak – írja a Berliner Zeitung. A fővárosiak „Boldog karácsonyt, és még mindig állunk a kupában!” pólóban köszönték meg drukkereiknek a nürnbergi buzdítást – ez az első alkalom 2011–2012 óta, hogy a kék-fehérek bejutottak a kupa negyeddöntőjébe.

Dárdai többször elmondta, egyik nagy álma a kupadöntő hazai pályán, a berlini Olimpiai Stadionban – a Hertha még sosem nyerte meg a Német Kupát, finálét 1977-ben és 1979-ben vívhatott. A berliniek második csapata 1993-ban jutott be a döntőbe, ám szintén veszített.

A nyolc között a HBSC-re újabb megoldható feladat vár, a második ligás Heidenheim otthonába látogat. A mérkőzést 2016. február 9-én vagy 10-én játsszák. Érdekesség, hogy a Hertha még csak idegenben játszott kupameccset a 2015–2016-os szezonban: először az Arminia Bielefeldet, aztán az FSV Frankfurtot, most pedig a Nürnberget búcsúztatta. Jöhet a következő túra.

NÉMET KUPA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Időpontok: 2016. február 9. (kedd) vagy 10. (szerda)

Bochum (II.)–Bayern München
Leverkusen–Werder Bremen
Heidenheim (II.)–Hertha
VfB Stuttgart–Dortmund

Legfrissebb hírek

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
15 órája

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Pazar kezdés, hat gól: a Stuttgart legyőzte a Bielefeldet a Német Kupa döntőjében

Német labdarúgás
2025.05.24. 22:00

Német Kupa: történelmi tett kapujában a Bielefeld

Német labdarúgás
2025.05.24. 11:23

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04
Ezek is érdekelhetik