Hertha: Ez inkább volt sakk, mint futball – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.24. 14:34
null
Dárdai Pál szerint büszkén kell pályára lépniük Münchenben (Fotó: AFP)
A Hertha Berlin 13 forduló után 23 ponttal áll a Bundesligában, és nem kis meglepetésre a negyedik helyet foglalja el a tabellán. A Dárdai Pál irányította csapatra a hétvégén azonban minden eddiginél nagyobb megméretés vár: a Bayern – méghozzá Münchenben…

 

A Hertha teljesítményének híre a határokon is túlra száll, az erőn felül teljesítő fővárosiak negyedik helyéről és a csapat szerepléséről már Olaszországban is cikkeznek, ám Dárdai Pál igyekszik továbbra is reálisan kezelni az eredményeket és a földön tartani játékosait, valamint a szurkolókat. (Akik a Bayern elleni meccs előtt már arról énekeltek, hogy „rángassátok le a bőrnadrágot a bajorokról!”)

„A nézők számára aligha volt ez szép meccs, sokkal inkább hasonlított sakkra, mint futballra” – fogalmazott Dárdai Pál a Hoffenheim elleni 1–0-t követő hétfői edzésen.

„Az ilyen mérkőzéseket az előző szezonban még elveszítettük, ez mentalitás kérdése” – tette hozzá a korábbi magyar kapitány, egyszersmind utalva rá, hogy egy év alatt elsősorban nem a keret erőssége változott meg Berlinben.

A Hoffenheim ellen nagyon kemény középpályás letámadást alkalmazott a Hertha, Dárdai azonban már most egyértelművé tette, hogy a Bayern elleni szombati mérkőzésen ilyesmi nem várható. „Egy ilyen domináns csapat ellen [mint a Bayern], óhatatlanul elfáradnál, ha így tennél – mondta Dárdai, ezért a berliniek a héten teljesen más taktikával készülnek, mint egy hete. – Büszkén kell kimennünk, hogy mi vagyunk a Hertha, és a meccs végén szeretnénk büszkék lenni az elvégzett munkára is.”

Karácsonyig még négy bajnokit játszik a berlini együttes, és ha megszerzi mind a 12 pontot, akkor 35-nél tart majd, annyinál, amennyit a teljes előző idényben összeszedett. „A saját kezünkben van, hogy szép karácsonyunk lesz-e vagy sem” – mondta Dárdai.

A Bayern elképesztő eredménysorral (37 pont, 12–1–0-s mérleg, 40–5-ös gólkülönbség), nyolcpontos előnnyel vezeti a Bundesligát a Borussia Dortmund előtt. A Hertha az eddig gyűjtött 23 pontjával a negyedik.

Legfrissebb hírek

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
8 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
Tegnap, 22:28

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
Tegnap, 21:39

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.30. 10:17

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59
Ezek is érdekelhetik