Bundesliga: a Dortmund simán elverte a sereghajtót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.25. 17:38
null
Aubameyanggal nem bírtak az Augsburg védői (Fotó: AFP)
A Borussia Dortmund labdarúgócsapata hazai pályán 5–1-re legyőzte a sereghajtó Augsburgot a német Bundesliga 10. fordulójában. A Dortmund kisebb megtorpanás (három nyeretlen bajnoki) után egymást követő második győzelmét aratta, hátránya hét pont a listavezető, még mindig százszázalékos Bayern Münchennel szemben.

Pierre-Emerick Aubameyang kezdte és zárta a dortmundi gólok sorát: a gaboni csatár a 18. percben csapott le először, a 91.-ben utoljára, végül három góllal zárt, a sereghajtó Augsburg pedig csúnya zakót kapott Dortmundban.

Aubameyang egy igen szép akció végén szerezte meg a Dortmundnak a vezetést, majd mielőtt az FCA magához térhetett volna a sokkból, kapott még egyet, a 21. percben Marco Reus növelte kettőre a hazai előnyt. A 33. percben Reus duplázott – a Dortmund gyakorlatilag azt csinált a vendégekkel, amit csak akart, és a félidőre eldöntötte a mérkőzést.

Az Augsburg a második félidőben már csak a nagy vereség elkerüléséért küzdött, és úgy is kezdett, hogy ez sikerül: Raúl Bobadilla fejese után már csak két gól volt a különbség. Mivel a tempó jókorát esett az első félidőhöz képest, úgy tűnt, még akár meg is úszhatja az FCA, ám az utolsó öt percben Aubameyang megszerezte 12., majd 13. szezonbeli találatát is, ezzel beérte a góllövőlista élén a bayernes Robert Lewandowskit.

NÉMET BUNDESLIGA
10. FORDULÓ
Borussia Dortmund–Augsburg 5–1
(Aubameyang 18., 85., 91., Reus 21., 33., ill. Bobadilla 49.)
AZ ESTI MÉRKŐZÉSEN
Borussia Mönchengladbach–Schalke 3–1 (Stindl 32., Raffael 70., Korb 84., ill. A. Christiensen 44. – öngól)


AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 10 10 33–4 +29 30
2. Borussia Dortmund 10 7 2 1 29–12 +17 23
3. Schalke 10 6 1 3 13–12 +1 19
4. Wolfsburg 10 5 3 2 15–12 +3 18
5. Hertha 10 5 2 3 13–10 +3 17
6. Bayer Leverkusen 10 5 2 3 12–12 0 17
7. Mönchengladbach 10 5 5 19–17 +2 15
8. Ingolstadt 10 4 2 4 6–8 –2 14
9. 1. FC Köln 10 4 2 4 13–17 –4 14
10. Hamburg 10 4 2 4 9–13 –4 14
11. Darmstadt 10 3 4 3 12–13 –1 13
12. Eintracht Frankfurt 10 3 3 4 16–17 –1 12
13. Mainz 10 4 6 13–16 –3 12
14. Werder Bremen 10 3 1 6 10–15 –5 10
15. Hannover 10 2 2 6 9–18 –9 8
16. VfB Stuttgart 10 2 1 7 15–23 –8 7
17. Hoffenheim 10 1 3 6 12–19 –7 6
18. Augsburg 10 1 2 7 9–20 –11 5
Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
Tegnap, 7:36

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04
Ezek is érdekelhetik