Németország: Miriuta a korábbi sikerek színhelyén – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 10:38
Ahogy azt várni lehetett, Miriuta László lett az Energie Cottbus labdarúgócsapatának edzője. A 47 éves szakember szerda este a szezon végéig szóló szerződést írt alá a német harmadosztályú klubbal, ma pedig bemutatják a sajtónak.

„Örülök, hogy hazatértem” – üzente a klub honlapján az edző, aki 1998 és 2002 között 121 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Cottbusban, és később a klub utánpótlásában is dolgozott.

Román források alapján vasárnap beszámoltunk arról, hogy a hétvégén Miriuta megerősítette: távozik a román bajnokság 5. helyén álló marosvásárhelyi ASA-tól, amelynél nyáron nevezték ki vezetőedzőnek. Miriuta azt megelőzően a Győri ETO szakvezetője volt.

A Cottbus hetek óta nyeretlen a német harmadosztályú bajnokságban, a húszcsapatos tabellán elfoglalt 17. helyezése nem sok jóval kecsegtet.

Legfrissebb hírek

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
2025.10.20. 19:09

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

NFL: a Titans edzője belebukott az 1–5-ös idényrajtba

Amerikai sportok
2025.10.13. 22:15

Révész Attila marad a Kisvárda kispadján – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 12:40

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

NB III: Elek Ákos lett az Ózd-Sajóvölgye vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 20:41
Ezek is érdekelhetik