Hertha: Hozzátartoznak az álmok a futballhoz, az élethez – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.11. 00:33
Dárdai Pál, a német élvonalbeli Hertha BSC vezetőedzője okos és fegyelmezett futballt látott csapatától az Arminia Bielefeld otthonában megnyert kupamérkőzésen.

„A csapatom nagyon fegyelmezetten és végig okosan futballozott. A második félidőben kihasználtuk a gyorsaságunkat, és véleményem szerint megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Fontos, hogy megnyertük ezt az első tétmérkőzést, én pedig láttam, hol állunk az első Bundesliga-mérkőzés előtt. Mint mondtam, fontos volt a siker, az egész csapatnak – így álmodhatunk, akár arról is, hogy a Hertha döntőbe jut. Az álmok hozzátartoznak a futballhoz, a sporthoz, az élethez. Ugyanakkor volt egy feladatunk is mára: nyerni, és a csapat nyert is” – értékelte a mérkőzést a sajtótájékoztatón Dárdai Pál.Dárdai Pál.

Dárdai kitért a Hertha csapatbuszát ért fegyveres támadásra is.

„Igazán a sofőrünknek volt ez nehéz, hiszen egy ilyen sokkoló élmény után kellett ismét dolgoznia. Mi nem is láttunk semmit a támadásból, csak utána a lyukat a szélvédőn, mi igazából nem éltük át ezt, csak utólag gondoltunk bele, mi történt, utólag raktuk össze a képet. Nem volt szép dolog, de a fontos, hogy mindenki él és egészséges.”

Legfrissebb hírek

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
22 órája

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Pazar kezdés, hat gól: a Stuttgart legyőzte a Bielefeldet a Német Kupa döntőjében

Német labdarúgás
2025.05.24. 22:00

Német Kupa: történelmi tett kapujában a Bielefeld

Német labdarúgás
2025.05.24. 11:23

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04
Ezek is érdekelhetik