Bayern: Ribéry még nem áll készen a visszatérésre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.17. 14:40
Franck Ribéry nélkül kénytelen elkezdeni az új szezont a német bajnok Bayern München labdarúgócsapata.

„Az idénynyitón biztosan nem lesz ott” – mondta a francia légiósról Pep Guardiola vezetőedző. A 32 éves játékos március közepe óta sérült, a lábával bajlódik. Nem tudja megfelelően terhelni, emiatt nem is edzhet együtt társaival. A müncheniek egyhetes kínai túrájáról is hiányzik. Ribéry lába hetekig gipszben volt, de már lekerült róla, és a támadó a mankókat is letehette.

„Az utóbbi négy-öt napban nagyon optimistának tűnt, jobban van” – folytatta Guardiola, hozzátéve: reméli, hogy játékosa vissza tudja tornázni magát a tőle megszokott színvonalra.

A Bayern München augusztus 14-én kezdi a Bundesliga 2015–2016-os idényét, amikor Stieber Zoltán csapatát, a Hamburgot fogadja.

Legfrissebb hírek

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
13 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
16 órája

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2025.08.20. 13:07

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46
Ezek is érdekelhetik