Németország: hatalmas balhé az ötödosztályban, 31 sérült

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.16. 10:33
null
Hatalmas balhé a német Oberligában (Fotók: bild.de)
Hetvenöt perc után meg kellett szakítani a német Oberliga déli régiójában a Rot-Weiss Erfurt II–Lokomotive Leipzig összecsapást, miután a vendégcsapat drukkerei 2–0-s hátrányban megrohamozták a pályát, és balhézni kezdtek.

 

A Lokomotive Leipzignek nyernie kellett volna ahhoz, hogy megszerezze a harmadik helyet, ám a találkozó nem úgy alakult, ahogyan azt a vendégek eltervezték, és a 75. percben 2–0-s hátrányban voltak.

A gárda hevesebb vérmérsékletű szurkolói nem is türtőztették magukat, és berohantak a játéktérre, valamint nekimentek a jelenlévő rohamrendőröknek. A játékvezető beküldte az öltözőbe a csapatokat, és mivel a feszültség nem csitult, így nem is fejezték be a mérkőzést.

A rohamrendőrök vízágyúval próbálták lecsitítani a feldühödött drukkereket, akik közül a hírek szerint négyet le is tartóztattak. A balhéban 31 ember sérült meg, közülük nyolcat kórházba kellett szállítani.

Az incidens után Mario Basler, a Bayern München korábbi sztárja, és a Lokomotive Leipzig sportigazgatója azt mondta, elképzelhető, hogy lemond, ám ez ügyben még találkoznia kell a klub vezetőségével.

 

Legfrissebb hírek

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
8 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Két nagy stuttgarti hiba is kellett a Lipcse sikeréhez

Német labdarúgás
2025.11.01. 17:43

Jön a bajnokok csatája Münchenben

Német labdarúgás
2025.11.01. 08:44
Ezek is érdekelhetik