Hertha: feszültséget kelthetnek Dárdai szavai - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.15. 13:24
null
Dárdai Pál továbbra is párhuzamosan irányítaná a Herthát és a válogatottat, <br />de a német lapok szerint ennek Berlinben nem örülnének (Fotó: Korponai Tamás)
Bár a német sajtó a Finnország–Magyarország Eb-selejtező előtt biztosra vette, hogy ez lesz Dárdai Pál utolsó mérkőzése magyar szövetségi kapitányként, kezd elbizonytalanodni. A magyar szakember az 1–0-s siker után azt mondta ugyanis, szeretné befejezni, amit elkezdett, a berlini B. Z. szerint ez feszültséget fog szülni a Herthánál.

 

„Nem tudom, mi van a szerződésemben. Innen engem nagyon nehéz kiszakítani, magyar szívem van. Nem tudom a részleteket, ezért nem tudok válaszolni. Aki ismer, tudja, milyen vagyok, szeretem befejezni, amit elkezdtem" – mondta Dárdai a meccs után, azaz nyilvánvalóvá tette, hogy folytatná a kettős munkát, a Hertha mellett a válogatottat is tovább irányítaná.

A német lap nem hibáztatja Dárdait, elismeri, a magyar válogatottnak esélye van rá, hogy 1986 óta először nagy tornán szerepeljen, s mindez nagyrészt a szövetségi kapitánynak köszönhető.

„Dárdai le akarja aratni azt a sikert, amelynek a magjait ő maga vetette el. Már a finnországi meccs előtt történelmi lehetőségről beszélt, és a 2014 októbere óta tartó munkája valóban kezd beérni" – írja a B. Z., amely nyomban rámutat, hogy a Hertha vezetősége a Kicker információi szerint bármikor megtilthatja Dárdainak, hogy szövetségi kapitány maradjon.

Dárdai MLSZ-szel kötött szerződése novemberig, a pótselejtezők végéig szól, de ha a klub vezetőinek nem tetszik, hogy megosztja az energiáját a klub és a válogatott között (ami a lap szerint igen valószínű), megtörténhet, hogy az edzőnek, aki tavasszal benntartotta a csapatot a Bundesligában, választania kell a Hertha és a magyar válogatott között.

„Egy elbeszélgetésre biztosan meghívják a klub elöljárói" – írja a B. Z.

A Tagesspiegel szerint azt sem várhatja el a Hertha, hogy ha Dárdaival kijut az Eb-re Magyarország, hat hónappal a torna előtt a kapitány felálljon.

„Michael Preetz sportigazgató néhány hete nagyon magabiztosan beszélt a helyzetről, de a helyzet kezd bonyolódni” – írja a német lap.

A Kicker szerint a Hertha legkorábban jövő vasárnap nyilatkozik hivatalosan Dárdai Pál a jövőjéről.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
1 órája

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
21 órája

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 16:25

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18

Erik ten Hag a Leverkusen új edzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.26. 11:10

Erik ten Hag már hétfőn aláír Leverkusenbe – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.25. 10:26
Ezek is érdekelhetik