Bayern: „Guardiola gondolkodás nélkül átvenné a brazil csapatot”

Vágólapra másolva!
2015.05.18. 14:47
null
Guardiola a válogatottban együtt dolgozhatna Neymarral
A korábbi Santos- és Roma-labdarúgó, a tavaly visszavonult Júlio Sérgio szerint Pep Guardiola, a Bayern München vezetőedzője bármikor kész lenne átvenni a brazil válogatott irányítását.

Júlio Sérgio az edzői karrierjére készült, a szezon első felét tanulmányútja részeként a Bayern Münchennél töltötte, és a klubnál személyes tapasztalatokat szerzett Guardiola munkájáról – a korábbi kapuvédő erről is beszélt az ESPN brazíliai aloldalának.

„Azt mondta nekem, az álma, hogy egyszer a nemzeti csapatot irányítsa, és gondolkodás nélkül elfogadná a brazil ajánlatot. Beszélgettünk róla, hogy szívesen irányította volna a brazilokat a tavalyi világbajnokságon, és biztos volt benne, ha ő lett volna a selecao edzője és lett volna egy Neymarja, akkor világbajnokok lettek volna” – nyilatkozta Júlio Sérgio.

Kérdéses, hogy a korábbi kapus mondataiban mennyi a túlzás, az ugyanakkor biztos, hogy Júlio Sérgiót lenyűgözte Guardiola munkája. „Az az ember huszonnégy órán át a futballnak él. A játékosok igazán odavannak érte” – mondta a brazil nebuló, aki talán még árnyaltabb képet kapott volna a idoljáról, ha a Bajnokok Ligája-kiesést is megéli a Bayernnél.

Guardiolát 2012-ben, Mano Menezes menesztésekor hírbe hozták a brazil válogatottal, ám végül a selecaóval 2002-ben vb-címet nyerő Luiz Felipe Scolari irányította a hazai seregszemlén a nemzeti csapatot, amely – a hazaiak nagy csalódására – csak a negyedik helyen végzett, az elődöntőben történelmi, 7–1-es vereséget szenvedett Németországtól. A vb óta egy másik korábbi kapitány, Dunga irányítja a brazilokat, akik sorozatban nyolc győztes mérkőzésnél tartanak.

Legfrissebb hírek

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
8 órája

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55

Videó: Musiala ütközött Donnarummával, borzalmas sérülés lett a vége

Klub-vb
2025.07.05. 19:34

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03
Ezek is érdekelhetik