Dortmund: a német válogatott játékos a Man. Unitedé - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.25. 10:45
null
Ilkay Gündogan elhagyja a vergődő Borussia Dortmundot, s a Manchester Unitedben folytatja.(Fotó: Action Images)
Német lapértesülések szerint újabb alapember távozhat a Bundesligában szereplő Borussia Dortmundtól, ezúttal Ilkay Gündogant veszítheti el a Ruhr-vidéki együttes: a német labdarúgó-válogatott középpályása a Manchester Unitedben folytatja.

A Der Westen információi szerint a „vörös ördögök" 30 millió eurót fizetnek Gündoganért, és a középpályás már a jövő héten aláírhat. A lap állítását a Sky Germany is megerősítette.

Gündogan elutasította a Dortmund szerződésajánlatát, így a klub nyáron megválna tőle, hogy ne ismétlődjön meg Robert Lewandowski esete: a lengyel csatár 2014-ben ingyen csatlakozott a rivális Bayern Münchenhez.

A kiemelkedő passzjátékáról és technikai képességeiről ismert Gündogan különböző sérülések miatt csupán huszonhét mérkőzésen lépett pályára a 2014–2015-ös idényben, három gólt szerzett, illetve négy gólpasszt adott.

Gündogan távozásával folytatódik a változások sora a Dortmund háza táján. Korábban beszámoltunk arról, hogy Jürgen Klopp távozik a szezon végén, helyét Thomas Tuchel veszi át a kispadon. Angol lapértesülések szerint Mats Hummels szintén az MU-nál folytathatja, illetve a kérők már sorban állnak a februárban hosszabbító Marco Reusért is.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
8 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36
Ezek is érdekelhetik