Bayern: Dante korábbi klubjánál lelheti meg a vigaszt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.08. 12:26
Egyre több jel utal arra, hogy Dante, a Bayern München brazil labdarúgója a nyáron elhagyja a Bundesligában szereplő csapatot.
Mint ismert, Dantét a Hannover ellen 3–1-re megnyert bajnoki összecsapáson Pep Guardiola vezetőedző már a 32. percben lecserélte. A 44 éves tréner a mérkőzés után azt mondta, hogy nem tetszett, amit a brazil középhátvédtől látott, emiatt döntött a lehívása mellett. Nem csoda hát, hogy azonnal megindultak a pletykák a 31 esztendős játékost illetően.

Stefan Effenberg, a bajorok korábbi játékosa – aki jelenleg a Sky szakértője – úgy véli, Dante a szezon végén távozik a bajoroktól.

„Az ő fejezete a Bayernnél véget ér a nyáron” – utalt a brazil távozására Effenberg. A középhátvéd 2009 és 2012 között a Borussia Mönchengladbach játékosa volt, és több német napilap szerint is elképzelhető, hogy visszatér korábbi csapatához. Max Eberl, a Gladbach sportigazgatója azt mondta, semmi sem elképzelhetetlen, ám még korainak tartja, hogy az üggyel foglalkozzon.

„Távozása óta folyamatosan tartom a kapcsolatot Dantéval, meglátjuk, mit hoz a jövő. Sikeres éveket töltött el velünk, de nem szeretnék a visszatéréséről beszélni, még nincs itt az ideje.”

Legfrissebb hírek

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Schäfer nélkül kapott ki az Union Dortmundban, Dárdai ismét a kispadról nézte a Wolfsburg pontszerzését

Német labdarúgás
2025.08.31. 19:34
Ezek is érdekelhetik