Hertha: a legjobbjának nevezte, mégis keményen fenyíti Dárdai

Vágólapra másolva!
2015.03.01. 00:45
A Berliner Zeitung beszámolója szerint Dárdai Pál, a kiesés ellen küzdő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője nem megfelelő edzésmunkája miatt száműzte a lelátóra az Augsburg elleni bajnokin a csapat (korábban általa) egyik legjobbnak nevezett játékosát, a brazil Ronnyt.

A BZ maximális fenyítésnek nevezi azt, ahogy Dárdai fellépett a 28 éves légióssal szemben, akit első berlini győzelme, a szombati, Augsburg elleni meccs során egyszerűen kihagyott a keretből, így a játékos csak az Olimpiai Stadion lelátójáról követhette, amint csapata a hajrában kicsikarja a három pontot.szombati, Augsburg elleni meccs során egyszerűen kihagyott a keretből, így a játékos csak az Olimpiai Stadion lelátójáról követhette, amint csapata a hajrában kicsikarja a három pontot.

Ronny a Freiburg elleni mérkőzés során kezdett Dárdainál, de csalódást okozott, majd a Wolfsburg ellen már csak a meccs hajrájában kapott néhány percet. „Ronnytól azt vártam, hogy stabilitást adjon, hiszen ő a legjobb futballistám, aki a rendelkezésemre áll. De sajnos az erőnléte nem megfelelő” – indokolta akkor Dárdai a döntését.

A berlini lap cikke szerint Ronny akár hosszú időre is partvonalon kívülre kerülhet, ha nem változtat az edzésmorálján.

Tegyük hozzá, a korábbi beszámolók szerint Ronny egyike volt azoknak, aki miatt balhé volt a berliniek egyik edzésén, amikor a brazil megregulázta volna a csapat kapusát, Thomas Kraftot egy beszólás után, ám a csapattársak visszafogták. Akkor Dárdai azt mondta, az esetnek nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani.

A Hertha meccséről és az aktuális Bundesliga-fordulóról itt olvashat bővebben!

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
12 órája

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Dárdai Bence: Remélem, később azt mondhatom, ez az időszak erősebbé tett

Légiósok
2025.10.07. 17:31

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06

Kiütéssel nyert a Hamburg a Mainz ellen

Német labdarúgás
2025.10.05. 19:40

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
2025.10.05. 10:23
Ezek is érdekelhetik