Dortmund: Nyilván kifütyültek, mi mást tettek volna? - Klopp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.05. 08:55
null
Jürgen Klopp csapata szenved a Bundesligában (Fotó: Reuters)
Semmi jele annak, hogy véget érne a Borussia Dortmund válsága: Jürgen Klopp csapata a német labdarúgó Bundesliga 19. fordulójában hazai pályán szenvedett 1–0-s vereséget az Augsburgtól, továbbra is sereghajtó, saját közönsége pedig hatalmas füttykoncerttel búcsúztatta. Jürgen Klopp nem is csodálkozik ezen.

 

„Teljesen megértem a szurkolóinkat. Nyilván kifütyültek, mi mást tettek volna ilyen helyzetben? Rendkívül csalódottan távoztak, jó néhányan közülük a klub jövőjét is féltik. Egy ilyen mérkőzés után teljesen megengedhető, hogy levezessék a feszültséget. Rendben volt a reakciójuk” – nyilatkozta a Dortmund hivatalos honlapjának Klopp, aki újabb játékosát veszítette el, Kevin Grosskreutz ugyanis sérülés miatt lemarad a Freiburg elleni mérkőzésről.

„Nem volt katasztrofális a futballunk, de megint hibákat követtünk el, és ez megengedhetetlen. Fizikailag jobb állapotban vagyunk, mint az ősszel. Pocsék szériában vagyunk, ismét nem sikerült megtörni ezt – és még csak azt sem mondhatom, hogy nagyon balszerencsések voltunk, vagy nem megérdemelt a vereség. Sorozatosan rossz döntéseket hozunk. Nagyon fáj a kudarc. A kapott gólt öt vagy hat alkalommal megelőzhettük volna, a helyzeteinket pedig nem tudjuk kihasználni. Harcolunk, de rosszul tesszük, ezt az eredmények mutatják” – mondta a szakvezető.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
19. FORDULÓ

Borussia Dortmund–Augsburg 0–1 (Bobadilla 50.)
Hoffenheim–Werder Bremen 1–2 (Bicakcic 34., ill. Di Santo 8., Bargfrede 52.)
Hertha BSC–Bayer Leverkusen 0–1 (Kiessling 50.)
1. FC Köln–VfB Stuttgart 0–0
Paderborn–Hamburger SV 0–3
(Van der Vaart 2. – 11-esből, Jansen 72., Stieber Z. 91.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 19 14 4 1 43–9 +34 46
2. Wolfsburg 19 11 5 3 38–19 +19 38
3. Mönchengladbach 19 9 6 4 27–16 +11 33
4. Augsburg 19 11 8 26–22 +4 33
5. Bayer Leverkusen 19 8 8 3 29–20 +9 32
6. Schalke 19 9 4 6 30–22 +8 31
7. Hoffenheim 19 7 5 7 31–30 +1 26
8. Hannover 19 7 4 8 22–28 –6 25
9. Eintracht Frankfurt 19 6 6 7 36–39 –3 24
10. 1. FC Köln 19 6 5 8 19–23 –4 23
11. Werder Bremen 19 6 5 8 30–40 –10 23
12. Mainz 19 4 10 5 25–24 +1 22
13. Hamburg 19 5 5 9 12–21 –9 20
14. Paderborn 19 4 7 8 21–34 –13 19
15. Freiburg 19 3 9 7 21–27 –6 18
16. VfB Stuttgart 19 4 6 9 20–33 –13 18
17. Hertha 19 5 3 11 24–38 –14 18
18. Borussia Dortmund 19 4 4 11 18–27 –9 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik