Bundesliga: magánszemély lett Szalaiék többségi tulajdonosa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.10. 15:26
Dietmar Hopp lett a német labdarúgó-bajnokságban hetedik helyen álló, a magyar válogatott Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim többségi tulajdonosa.
A 74 éves milliárdos üzletember ezzel sporttörténelmet írt, ő ugyanis az első a Bundesliga történetében, aki magánszemélyként szerzett többségi tulajdont egy profi futballklubban.Hopp az SAP számítógépes szoftvergyártó alapítójaként tett szert jelentős vagyonra az elmúlt évtizedekben, s nagyjából 25 éve támogatja a Hoffenheimet, amelybe körülbelül 350 millió eurót fektetett be eddig. Az egyesület közgyűlése hétfő este egyhangúlag támogatta, hogy Hopp legyen a többségi tulajdonos.A német futball-liga (DFL) szabályzata szerint magánbefektetők alapesetben nem szerezhetik meg a többségi tulajdonjogot egy klubnál, ezért az üzletember eddig csak 49 százalékot birtokolt a Hoffenheimben. Egy múlt év végi módosítás nyomán azonban már lehetnek kivételek, így a DFL most azzal az indoklással adta meg a hozzájárulását, hogy Hopp több mint 20 éve, megszakítás nélkül, jelentős összegekkel támogatja az egyesületet.
Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
23 órája

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
2025.10.03. 22:29

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
2025.09.13. 17:56

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:19
Ezek is érdekelhetik