Videó: Húszévesen úgy lövi a szabadot, mint Ronaldinho

Vágólapra másolva!
2014.12.16. 18:50
A Bundesliga hivatalos Youtube-csatornája a közeledő ünnepek alkalmából egy pontrúgás-specialista elképesztő találataiból készült összeállítással kedveskedett követőinek.

A Bayer Leverkusen 20 esztendős labdarúgója, Hakan Calhanoglu fiatal kora ellenére már hét alkalommal talált be szabadrúgásból a Bundesligában. Az ötszörös török válogatott középpályás – akit még a németek is szerettek volna magukhoz csábítani, de ő végül a török keretet választotta – korábban már a Hamburg színeiben is olyan mesteri löketekkel keserítette az ellenfeleket, mint a műfaj nagyágyúi, Zico, Juninho vagy éppen Ronaldinho. Calhanoglu többek között a Dortmund híveit is elszomorította már 45 méteres bombájával – az összeállításban ezt a gólt, és másik hat szemet gyönyörködtető találatot is megnézhet a fiatal játékostól!



Calhanoglu tavasszal a Bajnokok Ligájában is megmutathatja képességeit: a Leverkusen a nyolcaddöntőben az előző idényben a végső siker kapujában elbukó Atlético Madriddal csap össze. a németek is szerettek volna magukhoz csábítani, de ő végül a török keretet választotta – korábban már a Hamburg színeiben is olyan mesteri löketekkel keserítette az ellenfeleket, mint a műfaj nagyágyúi, Zico, Juninho vagy éppen Ronaldinho. Calhanoglu többek között a Dortmund híveit is elszomorította már 45 méteres bombájával – az összeállításban ezt a gólt, és másik hat szemet gyönyörködtető találatot is megnézhet a fiatal játékostól!



Calhanoglu tavasszal a Bajnokok Ligájában is megmutathatja képességeit: a Leverkusen a nyolcaddöntőben az előző idényben a végső siker kapujában elbukó Atlético Madriddal csap össze.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
27 perce

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
16 órája

Varga lábbal, Sallai fejjel volt eredményes – ezekkel a gólokkal vezettünk Dublinban

Foci vb 2026
2025.09.06. 21:18

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36
Ezek is érdekelhetik