Németország: új segédedző és csapatkapitány a világbajnoknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.02. 13:38
Joachim Löw szövetségi kapitány Bastian Schweinsteigert nevezte ki a világbajnok német labdarúgó-válogatott csapatkapitányának, új segédedzője pedig Thomas Schneider lett.

A Bayern München középpályása klubtársát, Philipp Lahmot váltja, aki a brazíliai vb után elköszönt a nemzeti csapattól. Schweinsteiger ugyanakkor nem debütálhat kapitányként szerdán az Argentína elleni felkészüléi mérkőzésen Düsseldorfban, mivel térdsérüléssel küszködik, helyettese Manuel Neuer lesz.

Schweinsteiger eddig 108-szor lépett pályára a nationalelfben, első alkalommal éppen a magyarok ellen 2–0-ra elvesztett kaiserslauterni meccsen szerepelt 2004 júniusában.

Az októberben „hivatalba lépő”, 41 éves Schneider – akinek elődje, Hansi Flick a szövetség sportigazgatója lett – legutóbb a VfB Stuttgart vezetőedzőjeként dolgozott, majd március 9-én menesztették a gyenge szereplés miatt.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Mbappé 50. válogatottbeli gólját szerezte, a franciák a németek legyőzésével bronzérmesek az NL-ben

Minden más foci
2025.06.08. 16:51

Portugália 25 év után legyőzte Németországot, és bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Minden más foci
2025.06.04. 23:05

Joshua Kimmich 100. válogatott meccse lehet a portugálok elleni Nemzetek Ligája-elődöntő

Minden más foci
2025.06.04. 10:11
Ezek is érdekelhetik