Németország: Podolski „honosította” Stallone feláldozhatóit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.08. 09:43
Egy hét múlva lesz „A feláldozhatók 3.” című amerikai mozi tengerentúli bemutatója – itthon további két hetet kell rá várni –, a film PR-kampánya azonban javában tart. Az egyik ilyen eseményre meghívást kapott Lukas Podolski, a világbajnok német válogatott középpályása, aki névre szóló válogatott mezt ajándékozott a film főbb szereplőinek.
Ütős csapat
Ütős csapat

 

A film főszereplőjének – egyben társ-forgatókönyvírójának –, Sylvester Stallonénak ismert mozis múltja van labdarúgóként – a hazánkban forgatott „Menekülés a győzelembe” című klasszikusban a hadifoglyok válogatottjának kapusa volt –, Antonio Banderas spanyol gyökereihez nyúlhat vissza, ami manapság jó ajánlólevél, míg a Jason Statham és Wesley Snipes alkotta szűrőpárosnál ütősebbet momentán elképzelni sem tudnánk.

Mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, annyit azért jegyezzünk meg, hogy a mezeket ugyan névre szólóan kapták meg a színészek a német futballistától, de arra már kivétel nélkül Podolski 10-es száma került.

Legfrissebb hírek

Nyáron távozik a német válogatott másodedzője

Német labdarúgás
2025.04.25. 14:46

Elindult a jegyértékesítés az NL négyes döntőjének mérkőzéseire

Minden más foci
2025.04.15. 15:34

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
2025.03.24. 09:48

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Futballgermanizmus – Deák Zsigmond jegyzete

Német labdarúgás
2025.03.07. 07:00

A német szövetség ismét hosszabbítana Nagelsmann-nal – sajtóhír

Német labdarúgás
2024.11.21. 10:22

Szoboszlai Dominik: A döntetlent is kicsit igazságtalannak érzem

Magyar válogatott
2024.11.19. 23:31
Ezek is érdekelhetik