Bayern: Robben őszintén elmondta, nem hallott még az új szerzeményről

Vágólapra másolva!
2014.08.29. 10:40
null
Mehdi ki?! (Fotó: Reuters)
Nemsokára lezárul a 2014-es nyári átigazolási időszak, a futballisták csakúgy jöttek-mentek szerte Európában. A Bayernnél is nagy volt a játékosmozgás, többek között Robert Lewandowski, Mehdi Benatia és legutóbb Xabi Alonso is Münchenbe szerződött. A nemzetközi futballt valamelyest ismerő rajongók számára talán egyik név sem közömbös, ám Arjen Robbennek, a bajorok holland szélsőjének bizony utána kell járnia, ki is az a Mehdi Benatia…


„Őszintén szólva, nem ismerem őt. Csak annyit tudok, hogy Rómából jött – nyilatkozta Arjen Robben a Bayern által nagyjából 30 millió euróért vásárolt Mehdi Benatiáról. – De a klub tudja, miért hozta ide.”

Aki esetleg Robbenhez hasonlóan csak most olvasott először Benatiáról, annak álljon itt egy rövid bemutatás. A 27 esztendős marokkói válogatott védő Franciaországban született, első profi szerződését a Marseille-jel kötötte, majd a Toursban, a Lorientban és a Clermontban is szerepelt. 2010-ben került Olaszországba, az Udineséhez, a 2013–2014-es idényt viszont az AS Románál töltötte, ahol 33 bajnokin ötször volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55

Videó: Musiala ütközött Donnarummával, borzalmas sérülés lett a vége

Klub-vb
2025.07.05. 19:34
Ezek is érdekelhetik