Bayern: Életem legnehezebb döntése volt - Xabi Alonso

Vágólapra másolva!
2014.08.29. 12:04
Meglepő fordulattal váltott klubot az átigazolási szezon hajrájában Xabi Alonso: a Real Madrid spanyol kiválósága a Bayern Münchenhez szerződött. A labdarúgó szerint ez volt élete legnehezebb döntése.

 

„Minden bizonnyal ez volt életem legnehezebb döntése, de azt akartam, hogy őszinte maradjak magammal és a Real Madriddal szemben is. A tizedik BL-győzelem után a klubnál új időszámítás kezdődött, és bár az egyesület marasztalt, én úgy éreztem, eljött a válás ideje” – mondta a 11 órás kezdéssel meghirdetett sajtótájékoztatón az elegánsan megjelenő, meggyőző és választékos stílusával profi sajtószóvivőket is megszégyenítő Xabi Alonso.

A PÁLYÁN ÉS A PÁLYÁN KÍVÜL IS PÉLDÁT MUTATOTT
A madridi klub képviseletében Emilio Butragueno vett részt a sajtótájékoztatón.
„Xabi a részévé vált ennek a nagy múltú klubnak – mondta a klasszis szélsőből lett sportvezető. – Öt éve a pályán és azon kívül is példát mutatott. Az első naptól kezdve biztos voltam benne, hogy képviselni tudja a madridi értékeket. Úgy döntött, hogy új fejezetet nyit az életében, mi ezt tiszteletben tartottuk. Soha nem felejtjük el azt, amit a klubért tett, itt mindig otthonra lel.”

A középpályás igazi (sport)diplomata erényeket is megcsillantott, tudja, hogy kell elköszönni.

„Az első nap, amikor megérkeztem Madridba, a szurkolók éreztették velem, hogy hazaérkeztem. A madridi családot soha nem hagyom el, az életem részévé vált. Köszönök mindent annak a három vezetőedzőnek, Pellegrininek, Mourinhónak és Ancelottinak, akikkel a Realnál együtt dolgozhattam. Sokat kaptam és tanultam tőlük. Biztos vagyok benne, hogy a Real Madrid a jövőben is a legmagasabb célokért harcol, és el is éri azokat, hiszen igazi klassziscsapat. A középpályán maradt minőségi választék, nem hinném, hogy a távozásom után gondok lennének. Csodálatos öt évet zárok le, amennyire élveztem, annyira szomorú most számomra a búcsú. Megtiszteltetés számomra, hogy a Real Madrid játékosa lehettem.”

A középpályás nem Toni Kroos érkezésével hozta párhuzamba a távozását. Mint mondta: akár egymás mellett is megállták volna a helyüket, illetve nem félt volna a házon belüli versenyhelyzettől. Xabi Alonso a múlt után kitért a jövőre is.

„A Bayern érdeklődése viszonylag új volt, két hét alatt történt minden. Nem az edző személye miatt váltok, ez az én döntésem. Beszéltem már Guardiolával, de azt csak a napokban tudom meg tőle, hogy szakmailag mit vár el. Ahhoz, hogy a jövőben is képes legyek a legmagasabb szinten teljesíteni, úgy gondoltam, hogy változásra, új motivációkra van szükségem. A Bayern nagy célokért küzd a szezonban, jó lesz ennek a részese lenni. Lett volna lehetőségem visszatérni a Liverpoolhoz is, de a Bayern jobb választásnak tűnt.”

Zárásként rövid utalást tett a válogatottból való visszavonulásra is: „eljött a búcsú ideje, hogy lezárjam pályafutásom válogatottbeli időszakát”.

A 32 esztendős Xabi Alonso a Real Sociedad nevelése, a baszkoknál mutatkozott be a felnőttek között, és rövid kitérőt követően (kölcsön az Eibarnál) tőlük szerződött 2004-ben a Liverpoolhoz, ahol karrierje új dimenzióba került. Immár egy európai nagycsapatnál lett meghatározó játékos. Az angoloktól öt szezon után távozott, és fogadta el a Real Madrid hívását, amelynél szintén öt idényt húzott le. Az angol és a spanyol klubbal is nyert BL-t, valamint abban az esztendőben európai Szuperkupát (2005, illetve 2014), a liverpooliakkal további két, a madridiakkal négy trófeát gyűjtött be.

A bajorokhoz – akiknek Javi Martínez sérülése miatt kellett megfelelő szintű pótlás után nézni, és Pep Guardiola vezetőedző preferálta rutinos honfitársát – két évre ír alá, szezononként 10 millió eurót keres. A Real Madrid 10 millió eurót kap a középpályásért.

Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 23:53

Más kávéház – Smahulya Ádám jegyzete

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 23:33

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 12:12

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

Ancelotti megnevezte utódját, akiben szerinte minden megvan, ami a Real vezetéséhez szükséges

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:54

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24
Ezek is érdekelhetik