Bundesliga: hiába a Stieber-gólpassz, benn maradt a HSV

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.18. 19:06
null
A Hamburgnál nemet mondtak a másodosztályra – több mint ötven év az élvonalban (Fotó: Reuters)
A Bundesliga 1.-es tagságért rendezett osztályozó visszavágóján a gólpasszt jegyző Stieber Zoltánt végig a soraiban tudó – míg Korcsmár Zsoltot a kispadon tartó – Greuther Fürth hazai pályán 1–1-es döntetlenre végzett a Hamburggal, amely az idegenben szerzett találatnak köszönhetően bennmaradt az élvonalban.

Az első meccsen született gól nélküli iksz után rémálomszerűen kezdődött a visszavágó a Fürth számára, amely már szűk negyedóra játékot követően hátrányba került. A holland válogatott középpályás, Rafael van der Vaart szögletét követően Pierre-Michel Lasogga védhetetlenül fejelt a jobb felső sarokba. 0–1

A szünetben a hazaiak vezetőedzője, Frank Kramer nem cserélt, utólag pedig kiderült, hogy helyesen döntött, hiszen az 59. percben egyenlített csapata – nem is akármilyen góllal. Stieber Zoltán kapott labdát a Hamburg tizenhatosának előterében, majd parádés passzal hozta játékba a védők mögé bemozgó Stephan Fürstnert, aki elpöckölte a labdát Jaroslav Drobny kapus mellett. 1–1

A folytatásban a Fürth mindent egy lapra feltéve támadott a feljutást jelentő második gólért, de végül nem sikerült begyötörni a győztes találatot, így benn maradt a Hamburg.

A HSV az egyedüli csapat, amely a Bundesliga megalapítása óta minden idényben az élvonalban szerepelt – a következő szezonban sem lesz másképp.

NÉMET LABDARÚGÁS, OSZTÁLYOZÓ AZ ELSŐ OSZTÁLYÉRT
VISSZAVÁGÓ
Greuther Fürth–Hamburg 1–1
(Fürstner 59., ill. Lasogga 14.)
A Hamburg 1–1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal bennmaradt

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:40

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Dárdai Bence: Remélem, később azt mondhatom, ez az időszak erősebbé tett

Légiósok
2025.10.07. 17:31
Ezek is érdekelhetik