Német 3. liga: majd' 40 ezren Lipcsében; feljutó Heidenheim

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.19. 16:45
Új arc a Bundesliga 2-ben: az éllovas 1. FC Heidenheim az Elversberg elleni idegenbeli 1–1-es döntetlennel a 35. fordulóban kiharcolta a feljutást a német  3. Ligából.

A játéknap csúcsmérkőzésén a második RB Leipzig 1–0-s győzelmet aratott a harmadik Darmstadt felett, és három körrel a bajnokság befejezése előtt négypontos előnyre tett szert vele szemben. A kiírás értelmében a táblázat első két helyezettje feljut a másodosztályba, míg a harmadikként végző együttes osztályozót játszik a Bundesliga 2. 16. helyezettjével.

Lipcsében egyébként 39 147-en szurkoltak a Red Bull Arenában, ami klubrekordnak számít. Ez csaknem ötezerrel több, mint az eddigi egyesületi csúcs 2011-ből. A lipcsei stadionban ötödször emelkedett a nézőszám 30 ezer fölé a hazai egylet mérkőzésein, amelyek 10 146 látogatót vonzanak átlagosan!

A RasenBallsport Leipzig 2009 májusában alakult, azóta az ötödik vonalból a harmadikba lépett előre. És kevés választja el attól, hogy újabb osztályt ugorjon felfelé.

Legfrissebb hírek

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

A Tottenham bejelentette Xavi Simons érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.29. 18:25

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
2025.08.22. 08:34

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17
Ezek is érdekelhetik