Dortmund: Ramos és Dzeko vezeti a „Lewa-pótló” listát

Vágólapra másolva!
2014.04.08. 09:16
null
Adrián Ramos a következő szezonban már a Dortmund mezében ünnepelheti góljait? (Fotó: Reuters)
A Borussia Dortmund labdarúgócsapatának a következő szezonra meg kell oldania Robert Lewandowski pótlását – a lengyel csatárklasszis már aláírt a Bayern Münchenhez, utódjaként elsősorban Edin Dzekót (Manchester City) és Adrián Ramost (Hertha BSC) emlegeti a goal.com.

A kolumbiai válogatott Ramosnak kitűnő szezonja van a Herthánál, és ügynöke már tudatta, jó esély van arra, hogy Dortmundban folytassa pályafutását. A több játéklehetőségre vágyó Dzeko jóval drágább megoldás lenne, ám a bosnyák csatár mellett szól sokkal nagyobb nemzetközi tapasztalata – ellene pedig, hogy a hírek szerint az olasz Interrel kellene versenyezni érte.

A Dortmund szintén figyeli a Torino olasz válogatott támadóját, Ciro Immobilét, de szóba került már a belga Standard Liege-ben berobbanó Michy Batshuayi (20 éves), valamint az Anderlechtből a szerb válogatottba bekerült Alekszandar Mitrovics is (19 éves) – igaz, a két utóbbi fiatalemberre aligha lehet rárakni a Lewandowski utódjára nehezedő terhet.

A BVB ügyvezetője, Hans-Joachim Watzke a keret megerősítéséről is beszélt a Westdeutsche Allgemeine Zeitungnak, kiemelve: a dortmundiaknak nincs könnyű dolguk, ha a legnagyobbakkal akarnak rivalizálni.

„Egyre nehezebb lesz európai szinten eredményes klubnak maradni, ám nem reménytelen. A PSG a példája, hogy a rengeteg pénz az egyik út. Évente százmilliókat pumpálnak a klubba. Ezt mi nem tehetjük meg, haladunk hát a saját utunkon. A klubkultúránkban nincs helye a sejkeknek és oligarcháknak. Megpróbálunk egy kicsit terjeszkedni, hisz a szezonban elvégzett munkánk ezt lehetővé teszi. Egészen biztosan megnöveljük a fizetésekre fordított keretösszeget. Mennyiségben és minőségben is erősítenünk kell a keretet a következő szezonra. Amennyiben továbbra is jól szerepelünk és hozzuk a bevételeket, egyre több lehetőség nyílik meg előttünk. Ezeket a bevételeket pedig a csapatba forgatjuk elsősorban vissza.”

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Dortmundból igazol a Chelsea; nagy volt a mozgás a magyar piacon – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.03. 14:56

Guirassy duplája elég volt a Borussia Dortmundnak a nyolc közé jutáshoz

Klub-vb
2025.07.02. 04:55

Együttműködés a Borussia Dortmunddal: Kelen-BVB néven folytatja a fővárosi klub

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:43
Ezek is érdekelhetik