Bayern München: Kroos egyelőre marad - Guardiola

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.31. 21:43
Toni Kroos a következő szezonban is a Bayern München játékosa lesz a csapat vezetőedzője, Josep Guardiola szerint.
A katalán tréner azt mondta a keddi manchesteri Bajnokok Ligája-találkozó előtt, hogy „Toninak még egy éve van a szerződéséből és maradni fog”.A kijelentéssel arra reagált, hogy a hónap elején maga Kroos fogalmazta meg: el tudja képzelni jövőjét az angol bajnokságban. Ugyanakkor brit médiaértesülések arról szóltak, hogy a Manchester United heti 300 ezer eurónak megfelelő összeget is hajlandó lenne fizetni neki, miközben a jelenlegi becsült fizetése évi 4 millió euró. A találgatások hátterében az áll, hogy terítéken van a 24 éves középpályás szerződéshosszabbítása.„Remélem, hosszabbítani fog, és velünk marad. Ő olyan valaki, aki szereti, amit csinál, nem munkaként fogja fel – folytatta az edző, majd hozzátette: – Beszéltem vele és a klubbal is, elmondtam a véleményemet, de végeredményben én csak az edző vagyok.”A 24 éves középpályás németországi információk szerint jelentős béremelést szeretne elérni, hogy a BL-címvédő, friss német bajnok csapat egyik legjobban fizetett futballistájává váljon.
Legfrissebb hírek

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55
Ezek is érdekelhetik