Schalke: válogatott támadó jön a Leverkusentől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.08. 11:06
null
Sam (középen) nyártól a Schalkét erősíti (Fotó: Retuers, archív)
A Westdeutsche Allgemeine Zeitung és a Bild egybehangzó információi szerint a Bundesligában szereplő Schalke 04 labdarúgócsapata a 2013–2014-es szezon után szerződteti a Bayer Leverkusen német válogatott támadóját, Sidney Samet. A hírt a gelsenkircheni klub hivatalos honlapján is megerősítette.

 

Az 1988-as születésű, vb-kerettagságra pályázó támadó ebben a szezonban eddig 13 Bundesliga-mérkőzésen 7 gólt szerzett. Sam szerződése 2015-ben lejár, így a Schalke piaci ára (a Transfermarkt szerint tízmillió euró) töredékéért szerezheti meg. A WAZ úgy tudja, Sam 2.5 millió euróért igazol át, és július elsején négyéves szerződést köt a Schalkéval.

Utóbbit a Schalke hivatalos honlapja is megerősítette, Sam július elsején csatlakozik a gelsenkircheni csapathoz és 2018 nyaráig szóló szerződést köt a klubbal.

Horst Heldt, a Schalke klubmenedzsere elmondta: egy több poszton bevethető játékossal erősödik a csapat, aki kész küzdeni az együttes sikereiért.

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
24 perce

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
12 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
22 órája

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
Tegnap, 13:48

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02
Ezek is érdekelhetik