Hannover: mégsem Moniz lett Husztiék vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.31. 12:22
Tayfun Korkut lett a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hannover vezetőedzője – adta hírül hivatalos közleményben a klub. A török tréner két és fél évre szóló szerződést kötött a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató egylettel.

Mint ismert, a Hannover a csapat gyenge szereplése miatt nemrégiben menesztette Mirko Slomkát. A találgatások azonnal elkezdődtek, felvetődött többek között Murat Yakin, Fred Rutten és Ricardo Moniz neve is. A Ferencváros korábbi edzőjével tárgyalt is a Hannover, ezt Dirk Dufner klubmenedzser megerősítette.ezt Dirk Dufner klubmenedzser megerősítette.

A választás azonban mégsem Monizra esett, hanem Tayfun Korkutra, aki 2016 júniusáig szóló szerződést kötött a Hannoverrel. A 39 éves stuttgarti születésű Korkut játékosként megfordult többek között a Fenerbahcében, a Real Sociedadban és az Espanyolban is, a török válogatottban 42-szer lépett pályára.

2006-os visszavonulását következően dolgozott a Real Sociedad, a Hoffenheim és a VfB Stuttgart utánpótláscsapatainál is, majd 2011-ben megszerezte az UEFA Pro licencet, és a török válogatott másodedzője lett.

Legfrissebb hírek

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
3 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
11 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
Tegnap, 20:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59
Ezek is érdekelhetik