Az Arminia Ludwigshafenben nevelkedő Frosch később az SV Alsenbornban futballozott, majd 1974-ben a Kaiserslautern játékosaként mutatkozott be a Bundesligában. Valódi hírhedtségre szülővárosában, Hamburgban tett szert, ahol a St. Pauli „büntetés-végrehajtója” volt a pályán – a barna-fehérek mezét 170 bajnokin viselte. Az 1976–77-es idényben abszolút Bundesliga-rekordot állított fel – a különböző források adatai eltérők, de Frosch 17, 18, 19 vagy 27 sárga lapot (!) szedett össze a szezonban. Bármelyik szám is igaz (a 17 és 19 közötti szám a valószínű), a rekord egészen bizonyos. Pályafutását szintén Hamburgban, az Altona 93 játékosaként fejezte be.
Frosch finoman fogalmazva sem volt könnyen kezelhető játékos, sem a pályán (lásd még a lapokat), sem azon kívül: saját bevallása szerint legfélelmetesebb ellenfele a kocsma volt. Volt, hogy néhány ouzo és több liter sör után teljesen másnaposan játszott, láncdohányos volt (bevallása szerint a szexről könnyebben szokott volna le, mint a dohányzásról; volt, hogy barátságos mérkőzésen a sportszárába rejtette a cigarettás dobozt) – nem lepett meg senkit, hogy utóbbi rákot okozott nála, és a betegség végzett is vele.
Frosch a St. Pauli legendáinak sorába tartozik, a szurkolók a Hamburger Abendblatts szavazásán beválasztották a klub centenáriumi álomcsapatába. Leghíresebb beszólását pólókon lehet viszontlátni – egyszer meghívták ugyanis a (nyugat)német B-válogatottba, de visszamondta a meghívást.
„Vagy az A-csapat, vagy a világválogatott, vagy nem megyek sehová. Walter Frosch csak a legnagyobbakkal játszik” – közölte Jupp Derwall szövetségi kapitánnyal a kultikus hőssé váló játékos.