Hamburg: Moniz nem hagyta, hogy fentről irányítsák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.25. 19:32
null
Bert van Marwijknek kell kihúznia a kátyúból a HSV szekerét (Fotó: Action Images)
Kedden hivatalosan is bejelentették, hogy Bert van Marwijk lesz a német élvonalban szereplő HSV labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A Voetbal International ennek kapcsán megszólaltatta a jelenleg a Ferencvárost irányító Ricardo Monizt, aki korábban – két mérkőzés erejéig – szintén volt már a hamburgiak vezetőedzője.

A holland válogatottal 2010-ben világbajnoki ezüstérmet szerző Bert van Marwijk 2015 nyaráig kötött szerződést a HSV-val, amelynek Martin Jol, Huub Stevens és Ricardo Moniz után ő a negyedik holland vezetőedzője. Moniz a 2009–2010-es idény végén megbízott edzőként két meccsen ült a kikötővárosiak kispadján. A jelenleg a Ferencvárosnál dolgozó szakember néhány tanáccsal is szolgált honfitársa számára.

„A legfontosabb, hogy Van Marwijk mindenféle kompromisszumok nélkül a saját útját járja – nyilatkozta a VI-nek Moniz, aki szerint a nyolcvanas évekkel ellentétben a HSV ma már nem tartozik a legjobb német csapatok közé, a klubnál azonban továbbra is olyan nagyok az elvárások, mint korábban. – A lényeg, hogy Van Marwijk minél hamarabb egységet teremtsen.”

Moniz szót ejtett arról a rövid időszakról, is, amikor ideiglenes jelleggel az ő kezében volt az irányítás a HSV-nál.

„Nagyon sok mindennel kellett foglalkoznom, például kezelnem kellett a klub vezetőségi tanácsát is, amelynek tagjai hirtelen nagyon okosak lettek azt illetően, hogy mit is kellene tenni. Kritizálták a játékosokat, és azt is meg akarták mondani, mit csináljon a vezetőedző. Ezt én nem fogadtam el, ami miatt népszerűtlen lettem, és talán ezért nem maradhattam tovább a klubnál. A játékosok ugyanis szerették volna, hogy maradjak, de a vezetők végül Armin Veh tapasztalata mellett döntöttek.”
Az FTC edzője szerint a HSV Van Marwijkkal megteheti az első lépéseket a felé, hogy újra a legjobbak közé jusson.

„A HSV-nak megvan mindene ahhoz, hogy visszatérjen a csúcsra. Ezt sokkal gyorsabban megteheti, mint például a Tottenham Angliában. Ezzel együtt azonban időigényes a dolog, de Van Marwijkkal elindulhatnak az úton. Időt kell adni neki, hogy alkotni tudjon. Jelenleg nem áll rendelkezésére pénz erősítésre, így a fiatal játékosaikkal kell dolgoznia. Biztos vagyok benne, hogy a HSV újra stabil élcsapattá válhat. Az én időmben az együttes kétszer játszott elődöntőt az UEFA-kupában. Olyan játékosokkal sikerült ez, akiknek elsősorban a munkamoráljuk és a mentalitásuk volt a legnagyobb erényük...”

A Hamburgnál jelenleg nem az európai kupaszereplés áll a középpontban, hanem a bajnoki szereplés, hiszen a gárda hat forduló után négy ponttal a Bundesliga 16. helyén szerénykedik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik