Bundesliga: harmadik meccsét is elvesztette a Stuttgart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.25. 19:26
A harmadik Bundesliga-fordulóban is egygólos vereséget szenvedett a VfB Stuttgart, amely a Mainz és a Leverkusen után az Augsburgtól kapott ki. A csütörtöki Rijeka elleni Európa-liga-vereséggel együtt ez zsinórban a negyedik veresége Bruno Labbadia együttesének. Az Augsburg nemcsak pontot, gólt sem szerzett eddig a német bajnokság 2013–2014-es idényében, de most megszakadt a rossz széria.

Az Augsburg Halil Altintop közeli ballábas lövésével már a 6. percben vezetést szerzett, majd fél órával később JanCallsen-Bracker használta ki a vendégek védelmének tétovázását. A Stuttgart Vedad Ibisevic tizenegyesével még a szünet előtt szépített, de az egyenlítésért folytatott küzdelmét visszavetette Ibrahima Traoré kiállítása.

A 64. percben becserélt guineai hat perccel a pályára lépése után Ronny Philp elleni belépőjét találta annyira indokolatlannak a játékvezető, hogy piros lapot adott érte.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
3. FORDULÓ

Augsburg–VfB Stuttgart 2–1 (Halil Altintop 6., Callsen-Bracker 36., ill. Ibisevic 42. – 11-esből)

KORÁBBAN
Braunschweig–Eintracht Frankfurt 0–2 (Meier 52., Aigner 63.)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 3 3 7–1 +6 9
2. Bayer Leverkusen 3 3 8–3 +5 9
3. Bayern München 3 3 6–1 +5 9
4. Mainz 3 3 7–3 +4 9
5. Hertha 3 2 1 9–3 +6 7
6. Werder Bremen 3 2 1 2–1 +1 6
7. Hannover 3 2 1 4–4 0 6
8. Hoffenheim 3 1 2 10–6 +4 5
9. Wolfsburg 3 1 2 4–4 0 3
10. Mönchengladbach 3 1 2 6–7 –1 3
11. Eintracht Frankfurt 3 1 2 3–7 –4 3
12. Augsburg 3 1 2 2–6 –4 3
13. Nürnberg 3 2 1 4–6 –2 2
14. Freiburg 3 1 2 5–8 –3 1
15. Hamburg 3 1 2 4–9 –5 1
15. Schalke 3 1 2 4–9 –5 1
17. VfB Stuttgart 3 3 3–6 –3 0
18. Braunschweig 3 3 1–5 –4 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik