Bundesliga: a Mainz ismét legyőzte otthon a Stuttgartot

Vágólapra másolva!
2013.08.11. 17:22
Sorozatban negyedszer is legyőzte odahaza első osztályú mérkőzésen a Mainz a Stuttgartot. A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság első fordulójának vasárnapi játéknapján Szalai Ádám korábbi együttese 3–2-re győzött Hajnal Tamás excsapata ellen.

A Mainz a 14. percben Nicolai Müller kiváló egyéni alakítása után szerzett vezetést, ám két perccel később Vedad Ibisevic kapáslövésével egyenlítettek a vendégek, akik egészen a 65. percig pontszerzésre álltak, amikor megvillant a Szalai Ádám pótlására éppen a Stuttgartól szerződtetett Okazaki Sindzsi.

A japán válogatott támadó a leshatárról kiugorva gurított egy átvétel után a bal alsó sarokba, majd a 78. percben Choupo-Moting és Müller összjátéka után utóbbi lőtt a jobb alsóba.

A svábok a 82. percben Martin Harnik – aki Heinz Müller kapus ügyetlenkedését használta ki – jóvoltából még kozmetikáztak az eredményen, de egyenlíteniük már nem sikerült, így sorozatban negyedszer is kikaptak a bajnokságban a Mainz vendégeként – a mérkőzést 30 279 néző látta a helyszínen A Stuttgart legutóbb 2005 szeptemberében nyert az FSV otthonában.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
1. FORDULÓ
Mainz–VfB Stuttgart 3–2
(N. Müller 14., 78., Okazaki 65., ill. Ibisevic 16., Harnik 82.)

Legfrissebb hírek

A hajrában szerzett fejes góllal nyert Mainzban a Köln

Német labdarúgás
1 órája

Nem fért bele a kihagyott tizenegyes, kétgólos előnyről botlott a Dortmund

Német labdarúgás
22 órája

Duplázott az új szerzemény, Schäferék győzelemmel kezdték a Bundesligát

Német labdarúgás
Tegnap, 17:35

„Tudtuk, hogy az idény elején sok gondunk lesz” – lipcsei vélemények a müncheni csapás után

Német labdarúgás
Tegnap, 13:48

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
Tegnap, 7:17

A világbajnoki szereplésért is hajtanak a német fiatalok a Bundesligában

Német labdarúgás
Tegnap, 7:10

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
Tegnap, 7:09

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29
Ezek is érdekelhetik