Bayern: Guardiola sikere a némettudásán is múlhat - Van Gaal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.25. 13:10
Louis van Gaal szerint döntő lehet a Bayern München élére kinevezett Pep Guardiola sikere szempontjából, hogy a spanyol tréner rögtön elkezdett németül tanulni, amint egyezségre jutott a bajor futballklub vezetőivel.
„Kulcsfontosságú, hogy az edző szót értsen a játékosaival, és a német nyelv egy spanyol számára komoly nehézséget jelenthet” – nyilatkozta az együttest 2009 és 2011 között irányító holland tréner.A szakember a holland Algemeen Dagbladban kedden megjelent interjúban saját példájával érvelt, elárulva, hogy amikor kinevezték a müncheni csapat élére, arra kérte a játékosokat, bátran javítsák ki, ha valamit rosszul mondana németül. Ez később nagy segítséget jelentett számára abban, hogy jó viszonyt alakítson ki a futballistákkal – mondta.Van Gaal izgatottan várja, hogy Guardiola miként teljesít majd edzői karrierje első külföldi együttesével:„Mindenek előtt el kell döntenie, mit kezd a Bayern játékfelfogásával” – tette hozzá.A korábban a Barcelonával négy év alatt 14 jelentős trófeát begyűjtő Guardiolát hétfőn mutatták be hivatalosan a Bayern trénereként. Első sajtótájékoztatóját már németül tartotta, amivel a megjelent klubvezetők és újságírók elismerését is elnyerte.
Legfrissebb hírek

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48
Ezek is érdekelhetik