Németország: megemelték a játékvezetők fizetését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.14. 09:20
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) döntésének értelmében megemelik az élvonalbeli és a másodosztályú játékvezetők fizetését.

Az ország két topbírója, vagyis Wolfgang Stark és Felix Brych külön díjazásban részesül a többiektől, az eddigi 40 ezer euró helyett 60 ezret keres majd szezononként, és az összeg a 2016–2017-es idényig 75 ezerre emelkedik majd.

A többi FIFA-játékvezető, illetve a nem FIFA-kerettagok közül a legalább már öt éve élvonalbeliek juttatása a korábbi 30 ezerről 50 ezerre gyarapodik, és 2016–2017-ig ez a szám 65 ezerre fog emelkedni. A többi élvonalbeli játékvezető illetménye 20 ezerről 40 ezerre nő, majd később eléri az 55 ezret is. A másodosztályú kerettagok az eddigi 15 ezer helyett 25 ezret keresnek majd, aztán 2016–2017-ig 35 ezerre változik ez a szám.

A játékvezetők emellett mérkőzéspénzt is kapnak, amely nem módosul: az élvonalban 3800, a másodosztályban 2000 euró marad.

A Német Játékvezetői Bizottság vezetője, Herbert Fandel úgy nyilatkozott, hogy továbbra sem fogják bevezetni a profi játékvezetés intézményét, viszont ezzel még több feltétel lesz adva a jó teljesítményhez.

Legfrissebb hírek

Angol játékvezető a Ferencváros Bajnokok Ligája-visszavágóján

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:18

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Domborművet avattak Puhl Sándor emlékére Egerben

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 20:18

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

A spanyol Király-kupa-döntőt fújó Bengoetxea lesz a Ferencváros BL-selejtezőjének játékvezetője

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 17:15

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

Népsport: hetvenéves lenne Puhl Sándor

Népsport
2025.07.14. 06:34

A Ferencváros–Klaksvík mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Puskás Akadémia ciprusi selejtezőjén

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 17:56
Ezek is érdekelhetik