Németország: floridai edzőtábor új kerettel, BL-döntősök nélkül

Vágólapra másolva!
2013.05.25. 09:29
Amíg a Dortmund és a Bayern játékosai a BL-döntőre készülnek, a német válogatott – érthetően meglehetősen szokatlan összetételű kerettel – Floridában edzőtáborozik. A nationalelf két felkészülés meccset is játszik majd: május 29-én Ecuador, június 2-án pedig az Egyesült Államok lesz az ellenfele.

Joachim Löw szövetségi kapitány és a játékosok természetesen így sem mulasztják el megnézni a londoni találkozót: egy nagy vetítővásznon fogják majd figyelemmel kísérni.Joachim Löw szövetségi kapitány és a játékosok természetesen így sem mulasztják el megnézni a londoni találkozót: egy nagy vetítővásznon fogják majd figyelemmel kísérni.

„Teljesen semleges vagyok" – válaszolt Hansi Flick pályaedző arra a kérdésre, hogy kinek fog szurkolni.

„Azt hiszem, jó lesz a hangulat, mindkét csapatnak nagyon örülünk, hogy ott van a döntőben" – fogalmazott Löw.

A HSV kapusa, René Adler ugyanakkor mintha a Bayernnek szorítana, amondó ugyanis, „a német futballnak és a német válogatottnak sem tenne túl jót, ha a Bayern sorozatban harmadszor is alulmaradna a Bajnokok Ligája-fináléban".

Ami a válogatott keretét illeti: a két dortmundi, Sven Bender és Kevin Großkreutz, valamint Miroslav Klose csak később, az Egyesült Államok elleni mérkőzés előtt csatlakozik az együtteshez.

A NÉMET VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
René Adler (Hamburg, 11 meccs/0 gól), Ron-Robert Zieler (Hannover, 2/0), Marc André ter-Stegen (Mönchengladbach, 2/0)
Hátvédek: Dennis Aogo (Hamburg, 10/0), Benedikt Höwedes (Schalke, 12/1), Marcell Jansen (Hamburg, 37/3), Per Mertesacker (Arsenal, 88/2), Heiko Westermann (Hamburg, 24/3), Philipp Wollscheid (Leverkusen, újonc)
Középpályások: Lars Bender (Leverkusen, 12/1), Sven Bender (Borussia Dortmund, 3/0), Julian Draxler (Schalke, 4/0), Kevin Großkreutz (Borussia Dortmund, 3/0), Aaron Hunt (Werder Bremen, 2/0), Nicolai Müller (Mainz, újonc), Roman Neustädter (Schalke, 1/0), Lukas Podolski (Arsenal, 108/44), Stefan Reinartz (Leverkusen, 1/0), Sidney Sam (Leverkusen, újonc), André Schürrle (Leverkusen, 22/7)
Támadók: Max Kruse (Freiburg, újonc), Miroslav Klose (Lazio, 126/67)

 

Legfrissebb hírek

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
5 órája

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Felkészülés: csúnyán elpáholta a Tottenhamet a Bayern

Minden más foci
2025.08.07. 20:46

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
2025.08.02. 14:20

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
2025.08.01. 21:39

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31
Ezek is érdekelhetik