Bayern: a klub kiáll Ribéry mellett a „prostituáltügyben”

Vágólapra másolva!
2012.08.15. 15:44
Mint korábban beszámoltunk róla, a francia labdarúgó-válogatott két tagjának, Franck Ribérynek és Karim Benzemának bíróság elé kell állni kiskorú prostituált szolgáltatásainak igénybevétele miatt. A Bayern München új sportigazgatója, Matthias Sammer kijelentette: minden körülmények között kiállnak Ribéry mellett.

„Elmondtuk Ribérynek, hogy ránk számíthat, és mindenben mellette állunk, mindenben támogatjuk” – nyilatkozta Matthias Sammer a német sajtónak.

Ahogy az korábban kiderült, a két labdarúgó igénybe vette egy Zahia Dehar nevű prostituált szolgáltatásait, amikor ő 16 éves volt, de a lány elismerte, a futballisták nem lehettek tisztában az életkorával. A játékosok akár három év börtönt és maximum 45 ezer euró bírságot is kaphatnak, ha bűnösnek találják őket az ügyben, a két francia klasszis ügyvédje azonban bizakodó, hogy felmentik a „renitenskedőket”.

Ribéry és Benzema tagja az újdonsült francia kapitány, Didier Deschamps ma este Uruguay ellen pályára lépő keretének.

 

Legfrissebb hírek

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
5 órája

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
9 órája

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
11 órája

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
Tegnap, 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:33

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44
Ezek is érdekelhetik